Mohácsi kőműves tanulók gyárlátogatása

Úgy tartja a mondás, hogy minden építés alapja a cement. Októberben olyan diákok jelentkeztek beremendi gyárlátogatásra, akik a mindennapok építkezésein fogják használni az említett anyagot, és a belőle előállított kötő-, és építőanyagokat, valamint adalékszereket.
 
A mohácsi Radnóti Miklós Szakképző Iskola és Kollégium kőműves tanulói – elsősöktől a végzősökig – kértek és kaptak lehetőséget a helyszíni bejárásra. A leendő szakembereket leginkább az érdekelte, hogyan készül a cement, az az alapanyag, amely a DDC csúcstechnológiájának és szakembergárdájának köszönhetően folyamatos és állandó minőségű, vagyis stabilan tervezhető vele a munka.

A fiatalokat a DDC szakértői vezették körbe a gyárban, bemutatva a bányát, a termelési folyamatot az alapanyagok beérkeztétől a vezérlésen át egészen a késztermékig. A látogatás során szakmai érdekességeket is megosztottak a diákokkal, például azt, hogy az egyes cementfajtáknak megfelelően a kemencéből kikerülő klinker minőségét tulajdonképpen technológiailag „le kell rontani”, hogy a mindennapokban és széles körűen használható legyen. A termelési és gyártási folyamatról megtudták azt is, hogy a cementgyártás minden lépését nagyon komoly vizsgálatok és ellenőrzések mellett, több hatóság, szervezet közvetlen és közvetett felügyelete alatt végzi a Társaság.  Mindez garantálja a DDC számára egyértelmű magas minőségi követelményeket.

A diákok számára az is kiderült, hogy előbb volt a Beremendi Gyár, mint a Paksi Atomerőmű – utóbbi beremendi cementből építve. Azóta is tart a „kapcsolat”, a Beremendi Gyár közvetlen villamos energia ellátással bír az atomerőműtől. A látogatáson azokat a villanymotorokat is megnézték, amelyek egyedülállóak az országban, mivel közvetlenül a cementmalmokat mozgatják meg.

A látogatók megtekintették a kemencét, amely lávahőmérsékleten olvasztja össze a minőségi cement alapját képező anyagokat klinkerré. A „vulkáni” forróságban maradéktalanul megsemmisül minden olyan anyag, amely máshol sajnos hulladékként a földben végzi, komoly kárt okozva ezzel a természetben. Itt szigorúan ellenőrzött folyamat részeként kiváló felhasználási mutatókkal beépülő anyagként vagy energiaforrásként a klinker alkotójává válik. Ilyen anyag például a gumiabroncs, amelyet közel két évtizede használ a gyár sikeresen: a gumiból a fém a klinkerbe épül, a gumi pedig maradéktalanul megsemmisül és fűtőanyaggá válik, a környezet terhelése nélkül.

A DDC szakemberei bíznak abban, hogy a látogatást követően a CEM minősítéseket, a portlandcement gyártását közvetlenül is megismerő, leendő felhasználók még magabiztosabban fogják majd alkalmazni a minden építés alapjául szolgáló anyagot, a cementet.

Guth Zoltán

Kommunikációs vezető

Kommunikációs osztály Kőhídpart dűlő 2.
2600 Vác
Magyarország
A mohácsi Radnóti Miklós Szakképző Iskola és Kollégium kőműves tanulói – elsősöktől a végzősökig – kértek és kaptak lehetőséget a helyszíni bejárásra. A leendő szakembereket leginkább az érdekelte, hogyan készül a cement, az az alapanyag, amely a DDC csúcstechnológiájának és szakembergárdájának köszönhetően folyamatos és állandó minőségű, vagyis stabilan tervezhető vele a munka.

Gyárlátogatás Beremend Magyarország.