Nyílt nap keretében hirdették ki a DDC Zöld Megoldás-pályázat idei nyerteseit

A Duna-Dráva Cement Kft. hosszú évtizedek óta figyel a környezettudatos megoldások alkalmazására és a természeti környezet értékeinek megőrzésére. A fenntartható fejlődés elve része a vállalat gondolkodásmódjának, kultúrájának, ezért környezetbarát működésének bemutatására Nyílt Napot szervezett 2015. december 1-én a Váci, majd december 3-án a Beremendi Cementgyárban.

Az események keretében került sor az idei Zöld Megoldás-pályázat nyerteseinek kihirdetésére is, amelyen a Váci, és a Beremendi Cementgyár vonzáskörzetébe tartozó oktatási és térségi vezetők is részt vettek.

A DDC 2011 őszén indította útjára a Zöld Megoldás-pályázatot azzal a céllal, hogy forrást biztosítson a helyi közösségek önszerveződő kezdeményezései számára környezetük zöldebbé tételéhez és a helyi infrastruktúra környezettudatosabb hasznosításához, valamint a természeti környezet megismerésének elősegítéséhez. A Váci és a Beremendi Cementgyár közelében élő közösségek zöld kezdeményezéseit minden évben 3-3 millió forint értékben támogatja a vállalat. Az idei évtől kezdve pedig további 1,5 millió forint támogatási összeg erejéig már Pécs és környéki projekt elképzelések is részt vehettek. 

A nyertes pályázatok ismertetésére a 2015. december 1-én és december 3-án tartott, már hagyományosnak számító Nyílt Napokon került sor. Az események keretében mutatták be a térségi vezetők és a közelben működő oktatási intézmények képviselői számára a két cementgyár működését is. A résztvevők megismerhették a gyárak környezetvédelmi beruházásait - mint például az anyagában nem hasznosítható, de a fosszilis tüzelőanyagok helyettesítésre alkalmas hulladék felhasználási arányának növelése érdekében tett lépéseket.

A váci térség nyertes pályázatairól

A benyújtott Zöld Megoldás-pályázatokat idén is helyi szakértőkből álló zsűri bírálta el, amelynek tagjai Vácy Károly a Váci Rotary Klub ügyvezető elnöke, Rendes Veronika, tájépítész, Boczkó Ákos építész, Nahlik György a Váci Környezetvédelmi Charta elnöke, illetve Dobó István erdészetvezető az Ipoly Erdő Zrt. Váci Erdészetének képviseletében.

A zsűri a 2015-ben beérkezett színvonalas pályaművek közül a Cházár András Alapítvány projekt elképzelését, valamint a Váci Gazdászok és Kertészek Alapítvány és az FM KASZK Táncsics Mihály Mezőgazdasági Szakképző Iskolája és Kollégiuma által közösen beadott tervét találta a legjobbnak.

A Cházár András Alapítvány pályázatának célja, hogy a Cházár András EGYMI, Kollégium és Gyermekotthonban működő óvoda játszóudvarának fejlesztésével egy olyan természetbarát környezetet hozzanak létre, ahol a speciális nevelési igényű gyerekek képességeiknek és adottságaiknak megfelelően ismerkedhessenek a környezettudatos magatartással, a természet védelmével. A „Fűben-fában orvosság van” fantázianevű projekt megvalósulását 1 754 873 Ft-tal támogatja a DDC.

A Váci Gazdászok és Kertészek, valamint a Táncsics Szakképző Iskola közös „Zöld Mező” projektjének célja, hogy elméletben és gyakorlatban is megismertesse a leendő mezőgazdászokkal a fenntartható fejlődést és a környezettudatos magatartást. A projekt során kerékpártárolókat helyeznek el az udvaron, kerti bútorok készítésével teremtenek zöld közösségi teret, valamint megteremtik a szelektív hulladékgyűjtés és komposztálás feltételeit. A projekttel hozzájárulnak a fiatalok tudatos és környezet iránt érzékeny magatartásának kialakításához, melyet a DDC 1 245 000 Ft-tal támogat.

A beremendi és pécsi térség nyertes pályázatairól

A zsűri a 2015-ben beérkezett színvonalas pályaművek közül Beremend vonzáskörzetében Palkonya Önkormányzatának, a villányi FM DASzK, Szakképző iskola – Teleki Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskolája és Kollégiumának, valamint a Szavai Óvodának beadott tervét találta a legjobbnak. Pécsett és vonzáskörzetében pedig Kővágószőlős község Önkormányzatának és a Bánki Donát utcai Általános Iskola Gyermekeinkért Alapítványának pályázatait díjazta.

Palkonya Önkormányzat a DDC 1 500 000 Ft-os támogatásából Közösségi herbáriumot és oktatóközpontot létesít, melynek célja, hogy a helyi lakosok bevonásával bemutassuk a természetben megtalálható gyógynövényeket, fűszernövényeket, gombákat valamint a különleges mediterrán éghajlatnak köszönhető egyedi lepkefajtákat. A herbáriumban a termesztéssel, gondozással, betakarítással, szárítással kapcsolatos feladatokat a közösség látja majd el, ami hozzájárul a lakosság környezeti neveléséhez, valamint a természet adta kincsek újrafelfedezéséhez.

A villányi Teleki Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium „Zöld a zöldben” pályázatának célja, hogy egy környezettudatos nevelésre és pihenésre alkalmas parkot alakítsanak ki az iskola területén. A kert felújítása és növényesítése egyszerre szolgálja az oktatási célokat és a zöld közösségi tér megteremtésének lehetőségét. A beruházást a Duna-Dráva Cement Kft. 1 000 000 Ft-tal támogatja.

A Szavai Óvoda projektjének célja, hogy elősegítse a környezettudatos, egészséges életmódra nevelést, a természet értékeinek, szépségének felfedezését, megbecsülését. Ehhez az óvoda udvarában madárbarát tanösvény kerül kialakításra, amit 500 000 Ft-tal támogat a vállalat.

Kővágószőlős község Önkormányzat „Kővágószőlős-Jakab hegyi Meseösvény” pályázatának célja, hogy mesés formában mutassa be a gyerekeknek a természetvédelmi, táj- és kultúrtörténeti értékeket, az erdő állat- és növényvilágát, mondáit. Az ösvény mentén elhelyezett mesetáblákon található QR kóddal további ismeretterjesztő tartalom érhető el. A meseösvényt szelektív hulladékgyűjtők, bányászati és földtani bemutató is kiegészíti. A beruházás a DDC 1 000 000 Ft-os támogatásából valósulhat meg.

Bánki Donát utcai Általános Iskola Gyermekeinkért Alapítványa 500 000 Ft-os támogatást nyert, hogy az iskola udvarán megvalósíthassa a környezettudatos nevelést elősegítő zöld közösségi kertet. A beruházás során elkészült mini kerteket a gyerekek fogják gondozni, zöldséget, gyógy- és fűszernövényeket, valamint virágokat nevelnek közösen, korcsoportonkénti munkamegosztással.

Guth Zoltán

Kommunikációs vezető

Kommunikációs osztály Kőhídpart dűlő 2.
2600 Vác
Magyarország

DDC Nyílt Nap Vác.

DDC Nyílt Nap Vác.

DDC Nyílt Nap Beremend.

DDC Nyílt Nap Beremend.