Nyílt Nap Zöld Megoldással - Beremend

Nyílt nap Zöld megoldással
a DDC Beremendi Cementgyárában
A Duna-Dráva Cement Kft. évtizedekkel ezelőtt indította el azt a programot, ami tüzelőanyag-váltást, egyben környezettudatosságot eredményezett a cementgyártásban. A Beremendi Gyár a kontrollált gumitüzeléssel úttörője és példamutató alkalmazója a környezettudatos tüzelőanyag helyettesítésnek.

Mindennek bemutatására szervezte idei Nyílt Napját a Duna-Dráva Cement Kft partnerei, és a Beremendi Gyár környezetében működő oktatási intézmények, térségi vezetők részére.
Nyugat Európában bevált gyakorlat, hogy az ipari és lakossági hulladékból precízen válogatott, előkészített helyettesítő tüzelőanyagot a cementgyárakban valódi értékként hasznosítják, hiszen minden gramm ilyen anyag fosszilis energiahordozót vált ki. A 2009-ben átadott beremendi kemence-technológia kiemelt lehetőséget ad a környezet kímélésére is. Az 1450 C fokon, azaz a láva hőmérsékleten működő kemencékben maradéktalanul égetik el ezeket az anyagokat, illetve ami visszamaradna (például a vas), beépül a cementbe. Mindez 80%-ban olyan alternatív tüzelőanyagok használatával valósul meg, mint például a biomassza, vagy a gumihulladék – tudtuk meg Szarkándi János elnök-vezérigazgatótól.
A vállalatcsoport vezetője elmondta, hogy a DDC energetikai célja párosul a CO2 kibocsátás további csökkentésének szándékával. Ezt a fosszilis tüzelőanyagok helyettesítésével és a környezetbarát hulladékgazdálkodás támogatásával éri el a Társaság. Mint megtudtuk, a cementipari tüzelőanyag-helyettesítés három szempontból jár környezeti előnyökkel: egyrészt fosszilis tüzelőanyagot vált ki, ezáltal nem terheli a környezetet, így ezeket az energiaforrásokat egy következő generáció használhatja fel igényeinek megfelelően, másrészt olyan anyagra támaszkodik a cementipar, amelynek újrahasználata vagy anyagában történő hasznosítása nem lehetséges.
A másodlagos tüzelőanyaggal és a teljes technológiai sorral közelebbről is megismerkedhettek azok, akik részt vettek a Nyílt nappal egybekötött gyárlátogatáson, ahol a cementgyártás folyamatába is betekintést nyerhettek.

DDC Zöld Megoldással újulhat meg a siklósi várkert, Harkányban pedig óvodai biokert létesülhet.
 

A vendégek megismerkedhettek a vállalat egyedülálló kezdeményezésével is, amely a regionális környezeti felelősségvállalást segíti elő. A Duna-Dráva Cement Kft. számára kiemelten fontos ez a szerepvállalás, amit többek között kiadványokon, kampányokon és közösségi támogatásokon keresztül valósítanak meg. Ennek fontos eleme a Zöld Megoldás pályázat elnevezésű kezdeményezés, amit második alkalommal 2012-ben is olyan fejlesztések és programok támogatására hirdetett meg a vállalat, amelyek közösségi terek, valamint a helyi infrastruktúra környezettudatos működtetését és hatékonyabb hasznosítását segítik elő, lehetőséget adva a környezettudatosabb életre, a természeti környezet megismerésére. A pályázatokat elbíráló zsűri felkérése során a vállalat idén is azt tartotta szem előtt, hogy a gyárak vonzáskörzetében élő és dolgozó, elismert, hiteles szakértők döntsenek a pályamunkákról. 
A bírálóbizottság elnöke idén is dr. Bedő Zsolt közgazdász, egyetemi adjunktus, tagjai pedig Kiss-Kálmán Éva kertépítő mérnök, környezetvédelmi szakmérnök, Oberritter Miklós, gépészmérnök, a Duna-Dráva Cement Kft. nyugalmazott elnök-vezérigazgatója, Polgár Zoltán, borász, és Rittmann Tibor kertészmérnök.

A beremendi cementgyárban tartott nyílt nap során a vendégek megismerkedhettek a tavalyi év nyertes pályázóival, megvalósult beruházásaival, illetve kihirdették az idei év nyertes pályázatait is, melyeket összesen 3 millió forinttal támogat a Duna-Dráva Cement Kft. 2012-ben a zsűri Siklós Város Önkormányzata a várkert megújítására és interaktív környezeti nevelésre vonatkozó tervét és Harkány Város Önkormányzata óvodai biokert létesítésére vonatkozó kezdeményezését találta a legjobbnak.
„Örömmel tölt el, hogy Harkány városa immár második alkalommal szerepel eredményesen a Zöld Megoldás pályázaton. A tavalyi évben környezettudatos játszótér épült Harkányban a Duna-Dráva Cement Kft. támogatásával” – mondta Horváth Tamás, a település alpolgármestere. 
Siklós Város Önkormányzata is pályázott a 2011-es évben, ám az akkor benyújtott pályázattal nem jártak sikerrel. Dr. Marenics János polgármester elmondta, örül, hogy az idei évben elnyerték a támogatást és így megvalósulhat kezdeményezésük, mellyel esztétikai és turisztikai élményt, valamint kellemes környezetet teremthetnek a város lakóinak, és az odalátogatóknak.
A két projekt egyenként 1,5 millió forintos támogatást kap, a beruházások várhatóan 2013 nyarára valósulhatnak meg.

Guth Zoltán

Kommunikációs vezető

Kommunikációs osztály Kőhídpart dűlő 2.
2600 Vác
Magyarország