Tanyavilág Vác szívében

Parragi Sándor villanyszerelő kollégánk és ma már szintén DDC-s gyermekei - Sándor és Orsolya - otthonában jártunk. A Parragi család tagjai nem csupán a DDC-nél töltenek be fontos szerepet, hanem egy régi hagyományt is őriznek Vácott.  A cementgyári munka mellett állattartással foglalkoznak, amelynek szépségeit és nehézségeit ismerhetjük meg a család szemszögéből.

 

Mikor kezdtetek a DDC-nél? Milyen érzés nálunk dolgozni?

Parragi Sándor: 1982-ben kezdtem a villamos területen tanulóként, majd később leérettségiztem és képesítést szereztem, azóta pedig villanyszerelőként dolgozom. Ügyeletes villanyszerelőként fő feladatom a teljes gyár területén keletkező esetleges meghibásodások feltárása és elhárítása. A munka mellett a villamos üzemi kollektívát is jónak tartom. Szeretek a DDC-nél dolgozni, melyet a vállalatnál eltöltött 38 év is jól bizonyít. 

Parragi Orsolya: 2019-ben jelentkeztem szakmai gyakorlatra a DDC-hez. 15 hetet pénzügyi területen dolgoztam, alkalmanként pedig a kommunikációs osztályon tevékenykedtem. Terveim között szerepel, ha ismét lehetőség nyílik, újból elküldöm pályázatom a vállalathoz.

ifj. Parragi Sándor: 2017 óta dolgozom a DDC-nél, kezdetben gyakorlatosként, majd részmunkaidőben. Jelenleg teljes munkaidőben gyakornokként dolgozom a villamosüzemben, illetve részt veszek a Junior Programban is.

Hogyan jött az ötlet, hogy állattartással foglalkozzatok?

Parragi Sándor: Az állattartás mindig is az életünk része volt, ez egy öröklődő tevékenység. A szüleim és a nagyszüleim is ezzel foglalkoztak, mi pedig tovább visszük a hagyományt. Családon belül tanítjuk egymást mindenre, mivel egy ember nem elég hozzá, a folyamatok több szereplőt igényelnek. Mindannyian szeretjük ezt csinálni, bár igen kemény munka és olykor akadnak nehézségek. Komoly elhivatottságot is kíván, hiszen a munkánk nem ér véget a gyári munkaidő leteltével.

Hány állatot tartotok? Hogyan telik egy átlagos nap?

Parragi Orsolya: Jelenleg 2 tehenet, 5 malacot és 14 baromfit tartunk egy kutya és egy macska mellett. 

Parragi Sándor: Egy átlagos napon hajnali 3:50-kor kelünk, hogy az istállókat kitakarítsuk, majd következik a teheneknél (Zsuzsinál és Virágnál) az etetés, itatás és fejés. Később ki szoktuk engedni őket a szabadba, mert az istállóban tartás hátránya, hogy nagyon keveset mozognak és fontos, hogy az izmaik ne sorvadjanak el.
A malacaink még csak 1 hónaposak, de rövid idő - általában fél év - alatt megnőnek 110-120 kilogrammosra. 
Napközben a 4,3 hektáros földterületünket műveljük, ahol árpát, lucernát és egyéb finomságokat (gyümölcsöket) termesztünk az állatok ellátásához. Este 6 órakor ismét megetetjük és megitatjuk az állatokat, illetve ekkor gyűjtjük be a tyúktojásokat is. 

Mi minden szükséges ahhoz, hogy tudjatok állatokat tartani? Manapság megéri ebbe a tevékenységbe fektetni?

Parragi Sándor: Számos eszköz - például traktor, eke, kaszálógép, vetőgép, talajművelő, trágyaszóró, szénaforgató és gereblyéző - szükséges a földműveléshez. Az állatok születésükkor sorszámot kapnak az államtól és be kell jelenteni őket, valamint ki kell hívni a körzeti állatorvost is. A különböző épületeket (az istállók, szénapajta, garázs) is fenn kell tartani, valamint szükség van egy földterületre is a takarmány megtermeléséhez és begyűjtéséhez. A földterület nagysága alapján az állam nyújt támogatást, valamint gázolaj-támogatást, de ezek nem fedezik a kiadásokat. Emellett rengeteg energia- és időráfordítást igényel ez az elfoglaltság.

Nem igazán lehet visszahozni a befektetést, azonban sok örömöt jelent a mindennapokban. Emellett, ami kiemelten fontos számunkra, hogy tudjuk mit étkezünk, valamint az, hogy mi magunk neveltük az állatokat és megfelelő módon készítettük el az élelmiszereket.

Van olyan történetetek a kis farmotokról, ami örökre kedves emlék marad?

ifj. Parragi Sándor: 2017. december 18-án, az egyetem előtt benéztem az állatokhoz, és egy meglepetés várt a tehénistállóban: az egyik tehenünk váratlanul megellett. Emlékezetes élmény maradt, hiszen nem számítottam a látványra. Telefonáltam édesapámnak, hogy próbáljon meg hazajönni a gyárból segíteni.

Parragi Sándor: Aznap el kellett kéredzkednem az üzemvezetőtől, ami nem gyakori. Sajnos azonban élet-halál kérdése volt: mire hazaértem, a kisborjút kihűlt állapotban találtam. Normál esetben, amikor számítunk az érkezésére, figyeljük az anyát és mellette vagyunk elléskor. Kis támogatásra is szüksége van. A borjút a lábánál fogva segítjük a világra, ezután odahúzzuk az anya fejéhez, hogy átnyalja és felmelegítse őt. Azon a napon nekem kellett az újszülöttet tetőtől talpig átmasszírozni, hogy életben maradjon. Szerencsére még időben érkeztem!

(Az interjú 2019 májusában készült.)