
Építsd velünk karriered!
Cégcsoportunk jó alapot biztosít sikeres szakmai pályafutásod előkészítéséhez, kiépítéséhez!
A Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) célja, hogy felfedezze és megszólítsa a tehetséges, szorgalmas és céltudatos fiatalokat. A kölcsönös együttműködés során olyan lehetőségeket kínálunk, melyek elősegítik a tanulók és hallgatók szakmai fejlődését, egyben bepillantást engednek a hétköznapi munka világába, segítve ezzel egy hosszabb távú elköteleződés lehetőségét.
A vállalat iránt érdeklődő fiatalok számára több területen nyitunk lehetőséget:
1. Szakmai gyakorlat, Diákmunka
![]() Duna-Dráva Cement Kft. |
Várjuk azon tanulók, hallgatók jelentkezését, akik az oktatásban szerzett tudásukat szeretnék vállalati környezetben is kipróbálni. Amennyiben szakmai gyakorlatod szeretnéd nálunk tölteni, vagy tanulmányaid alatt szeretnél valódi munkatapasztalatot szerezni, jelentkezz hozzánk! Egyaránt várjuk szakképző iskolák tanulóit, illetve felsőoktatásban részt vevő hallgatók jelentkezését az ország számos területéről. |
2. GYAKORNOK program - Frissdiplomásoknak
![]() Duna-Dráva Cement Kft. |
Egy éves, pályakezdőknek szóló GYAKORNOK programunk lehetőséget ad az oktatásban szerzett tudásod kiegészítésére, kipróbálására. Ha szeretnél naprakész, használható szakmai tudást szerezni, karriered egy nagyvállalatnál építeni, jelentkezz hozzánk!GYAKORNOKI éved során lehetőséged lesz részt venni az adott szakterületen dolgozó kollégák munkájában, megismerni egyéb társterületeket, illetve beleláthatsz egy nagyvállalat működésébe. Közös célunk a fejlődés és a tudásátadás, mely érdekében a mindennapi feladatok mellett szakmai és személyes fejlődést biztosító képzéseket, tanfolyamokat szervezünk kollégáink számára. |
3. Szakdologzat, Diplomamunka
![]() Duna-Dráva Cement Kft. |
Az érdeklődő, motivált hallgatók számára lehetőséget biztosítunk vállalatunknál szakdolgozat, diplomamunka elkészítésére. Felkészült, széleskörű és naprakész tudással rendelkező munkatársaink szakszerű segítséget tudnak nyújtani a kutatási téma kiválasztásában és a dolgozat elkészítésében. Szakdolgozatot/diplomamunkát készítő hallgatókat az egyes területek korlátozott számban tudnak fogadni. |