A Duna-Dráva Cement Kft. a váci régió meghatározó gazdasági szereplőjeként feladatának tekinti, hogy a környezetében élőket rendszeresen tájékoztassa működéséről, fejlesztéseiről, közvetlenül is bemutatva tevékenységét azok számára, akik érdeklődnek az ipar és környezet fenntartható kapcsolatáról.
A 2023-ban fennállásának 60. évfordulóját ünneplő Váci Cementgyár - a beremendi gyáregységhez hasonlóan - európai színvonalon, minimális kibocsátás mellett termeli az építőipar számára nélkülözhetetlen alapanyagot, a cementet. Kiemelkedő a másodlagos tüzelőanyag hasznosítása, ami igen korszerű technológia segítségével valósul meg.
Fontosnak tartjuk, hogy a gyár bemutatására, a helyszín megismerésére időszakosan lehetőséget adjunk a környezetünkben élőknek. Ezért, kifejezetten az érdeklődő középiskolai tanárok és diákjaik számára hívtuk életre a DDC Zöld Alternatíva Vetélkedőt és Nyílt Napot, amely egy játékos vetélkedővel egybekötött gyárlátogatás. A vetélkedőn a cementgyártás környezettudatosságával, hulladék feldolgozásával kapcsolatos kérdésekre kell a középiskolák delegált csapatainak helyesen válaszolnia, illetve izgalmas, kihívást jelentő feladatokat megoldania.
2023-ban ismét megrendezzük a vetélkedőt, idén újra a váci középiskolások számára. A május 25-i döntőn immáron hetedik alkalommal mérhetik össze tudásukat a diákok.
A Váci Cementgyár jubileuma alkalmából a Madách Imre Művelődési Központban kiállítást szervezünk az érdeklődők, valamint a vetélkedőn részt vevő fiatalok számára. Érdemes a regisztrált csapatoknak ellátogatni a kiállításra március 20-át követően, ugyanis az első forduló kérdőívében a kiállításra specializálódott kérdések is szerepelni fognak.
Amennyiben kérdésetek merülne fel a Zöld Alternatíva Vetélkedő kapcsán, forduljatok bizalommal Viczián Zoltán kollégánkhoz a viczianz@duna-drava.hu e-mail címen vagy a +36 27 51 1647 telefonszámon keresztül!