Nem minden hős visel köpenyt

A DDC újra példát mutat; ezúttal a Váci Cementgyárban dolgozó munkavállalók fogtak össze, hogy közös erővel megtisztítsák a Hermány dűlőt.

Vállalatunk által létrehozott "DDC szuperhősök" program ezúttal azt a célt szolgálta, hogy a munkavállalók közös összefogás keretében megtisztítsák a Váci Cementgyár mellett található Hermány dűlőt. Korábban egy állatmenhelyen betonozásban segédkeztek munkatársaink a program keretében.

Az eseményt október 14-én rendeztük meg, amelyre közel 40 munkatárs csatlakozott a cementgyárból. A szemétszedési akció során összesen 12 köbméter hulladékot gyűjtöttünk össze. Ezt követően a dűlőbe látogatókat remélhetőleg sokáig tiszta környezet fogadja.

Az esemény sikeressége azt bizonyítja, hogy a DDC minden munkavállalója számára fontos, hogy ne csak a gyáron belül, hanem azon kívül is példát mutassanak a településen élők számára.

Az ehhez hasonló programok amellett, hogy pozitívan hatnak a környezetre, csapatépítőként is szolgálnak; a jó hangulat garantált, az eseményt pedig mindig finom falatokkal zárják.

Így is lehet!

A DDC-nek nem ez az első ilyen kezdeményezése. A helyi közösségek támogatásának és egy tisztább, rendezettebb és élhetőbb környezet kialakításának érdekében hoztuk létre a DDC Zöld Város Programot, beépítve azt a további három pillérből álló társadalmi felelősségvállalási programba.

A program keretében Vácott, a deákvári KRESZ park területén megtalálható vízfogót tisztították meg a munkavállalók családtagjaikkal közösen, illetve fákat és egyéb növényeket, például levendulákat is ültettek.

Hulladékgyűjtés a Hermány dűlőben Vácott.

Hulladékgyűjtés a Hermány dűlőben Vácott.