Családbarátnak lenni menő!

A DDC mindig is kiemelt figyelmet fordított munkavállalóira. Arra, hogy a munkatársak szívesen dolgozzanak a cégnél, megőrizzék testi és lelki egészségüket és vállalatunkra, mint családbarát munkahelyre tekintsenek. Családbarát törekvéseinket ismét szakmai díjjal ismerték el.

A Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány évek óta elismeri azokat a cégeket, amelyek családbarát gyakorlatokat vezetnek be a mindennapi működésük során, és ezeket a munkatársak igényei szerint alakítják.

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom gála keretében adták át a 2022-es Az Év Családbarát Vállalata díjakat, immár tizedik alkalommal.  A fődíj mellett kiosztották a "Családbarát Vállalat" címet, idén 49 vállalat, többek között a DDC számára is. A cím nem jár automatikusan, minden esetben tiszteletre méltó eredmények állnak a háttérben.

A család a legfontosabb

Vállalatunk családbarát gondolkodásmódja szorosan kötődik a társadalmi felelősségvállalási stratégiájához is, hiszen magára családtagként tekintve, aktuális lehetőségeihez mérten folyamatosan segíti programjaival és kezdeményezéseivel a környezetében élőket.

Célunk az is, hogy munkatársaink életében megfelelő legyen a munka-magánélet egyensúly, amelyhez minden támogatást megadunk. 

 „A család a DDC számára kiemelkedően fontos érték. Hisszük, hogy a hosszú távon is stabil és hatékony munkavégzés alapja a biztos magánéleti háttér. A családbarát programok és intézkedések szerepe éppen ezért, évről évre erősödött a munkatársak hosszú távú megtartásában.” – nyilatkozta Molnár Ivett, Megbízott HR vezető. 

Az elmúlt években a DDC számos elismerésben részesült már, amelyek honlapunkon megtekinthetőek.

Családbarát Vállalat Oklevél

Családbarát Vállalat Oklevél.

Családbarát Vállalat Gála

Családbarát Vállalat Gála.