Családbarát szemléletmód cégen belül és azon is túl

Vállalatunk családbarát gondolkodásmódja szorosan kötődik a társadalmi felelősségvállalási stratégiájához. Aktuális lehetőségeinkhez mérten folyamatosan segítjük programjankkal és kezdeményezéseinkkel a munkavállalókat és a cementgyárak környezetében élőket. A társadalom iránti elkötelezettségünket 2023-ban a Nagycsaládosok Országos Egyesülete elismeréssel jutalmazta.

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) közel 4 évtizede jött létre, amelynek tevékenysége felöleli szinte az emberi élet minden területét. Felelősséget vállalnak a jövő generációjáért, valamint elkötelezettek a nagycsaládok sajátos érdekeinek képviselete és szolgálata mellett.

Csakúgy, mint a DDC, az egyesület is feladatának tekinti a környezettudatos magatartásra történő nevelést. Azt, hogy már egészen fiatal korban kialakuljon a természet iránti szeretet, törődés és tisztelet.

A NOE Elnöksége Bölcső-Díj Bronz fokozatban részesítette a Duna-Dráva Cement Kft.-t a családok és az egyesület érdekében végzett tevékenységéért.

Az ünnepélyes díjátadót május 20-án tartották a Szent Margit Gimnázium dísztermében, ahol vállalatunk kommunikációs vezetője, Guth Zoltán vette át az elismerést.

A család az első

A DDC mindig is kiemelt figyelmet fordított a munkavállalóira, a munka és a magánélet egyensúlyának a kialakítására és fenntartására. Arra, hogy családbarát munkahelyként tekintsenek ránk és a munkavállalók szívesen dolgozzanak a cégnél.

Vállalatunk családbarát törekvéseit az elmúlt években számos szakmai díjjal jutalmazták.
 

Guth Zoltán

Kommunikációs vezető

Kommunikációs osztály Kőhídpart dűlő 2.
2600 Vác
Magyarország

Bölcső Díj átadója.