Baranya zöldre vált: ünnepélyes projektátadók a fenntarthatóság jegyében
Szeptember 19-e a környezetvédelem szellemében zajlott, ugyanis Baranyában három helyszínen, Görcsönyben, Vokányban és Siklóson ünnepélyes keretek között adták át a Zöld Megoldás-pályázat keretében megvalósult projekteket, melyek mindegyike a fenntarthatóság jegyében született, kreatív ötletet hívott életre.
Három projekt, egy közös cél – éljen a környezettudatosság!
A tavalyi pályázati év eredményeként, elismert szakértőkből álló bírálóbizottság döntése alapján idén ismét új kezdeményezések valósulhattak meg. A baranyai régióban a három nyertes projekt átadó ünnepségére 2024. szeptember 19-én került sor.
„Lenyűgöző élőben látni, hogy egy-egy pályázati anyag miként elevenedik meg a gyakorlatban, és hogyan kelnek sorra életre az innovatív ötletek. A Zöld Megoldás-pályázat révén a fenntarthatóság gyakorlati cselekvésekben ölthet testet, amelyre rendkívül büszkék vagyunk. A DDC cégfilozófiájának ugyanis egyik központi eleme a fenntarthatóság iránti elkötelezettség, bolygónk védelme szívügyünk. Nem véletlen, hogy immáron a 13. alkalommal hívtuk életre a pályázatot, mely évről évre új lendülettel, friss zöld ötletekkel és változatlan lelkesedéssel szolgálja a fenntarthatóság ügyét.” – nyilatkozta Müller Ádám, a Beremendi Cementgyár Gyárigazgatója.
Formabontó projektátadók Baranya-szerte
A Pellérdi Általános Iskola görcsönyi tagintézménye az „érzéKertünk a Görcsönyi Suliban” elnevezésű projektje az érzékenyítésre helyezte a hangsúlyt egy olyan park kialakításával, ahol a projektet megálmodók csenddel, dallammal, illattal és különböző felületekkel valósították meg az elképzeléseiket. Az ünnepélyes keretek között zajló, énekléssel egybekötött projektátadón jelen volt a tankerület vezetője, a Pellérdi Általános Iskola igazgatója, valamint Görcsöny polgármestere is.
A vokányi Rókavár Egyesület „Vokányi Öko-Ötletelő” elnevezésű projektjének keretében egy olyan park létesítését és felszerelését valósította meg, amely helyszínül fog szolgálni számos gyermek- és felnőtt programnak egyaránt. Az átadó ünnepségen az egyesületi tagok mellett Vokány polgármestere is beszédet mondott, hangsúlyozva a közösségi összefogás fontosságát. A rendezvényt a helyi iskola diákjainak színvonalas fellépése színesítette.
A Siklósi Kanizsai Dorottya Általános Iskola "Fogjunk össze! Gyermekekkel a gyermekekért!" Alapítvány a „Nem kertelünk! Kertészkedünk" elnevezésű projektjének keretében egy olyan iskolakertet hozott létre, amely sokkal inkább kézzelfoghatóvá teszi az elméleti tananyagot, és lehetőséget biztosít arra, hogy a tanulók a gyakorlatban is kamatoztassák az órákon megszerzett tudást. Az iskola tanulói versmondással és énekléssel köszöntötték az esemény résztvevőit, továbbá az intézmény igazgató helyettese is beszédet mondott a projekt átadása alkalmából.
Formabontó ötletek a környezettudatosság jegyében
Vállalatunk 2011-ben hívta életre a Zöld Megoldás-pályázatot. A zöld szemléletet népszerűsítő pályázat elsődleges célja a különféle környezettudatos fókuszú projektek, fejlesztések és kezdeményezések széles körű támogatása. A pályázat forrást biztosít a helyi közösségek önszerveződő kezdeményezései számára a környezetük zöldebbé tételéhez, hozzájárulva a természeti, környezeti értékeinek megismeréséhez és a környezeti nevelés előmozdításához. A DDC a pályázat keretében – az idén megvalósuló projektekkel együtt – összesen 70 projekt létrejöttét támogatta, mintegy 98 millió forintból.
Zöld Megoldás-pályázat Görcsönyben.
Duna-Dráva Cement Kft.
Zöld Megoldás-pályázat Vokányban.
Duna-Dráva Cement Kft.
Zöld Megoldás-pályázat Siklóson.
Duna-Dráva Cement Kft.
Zöld Megoldás-pályázat Görcsönyben.
Duna-Dráva Cement Kft.
Zöld Megoldás-pályázat Vokányban.
Duna-Dráva Cement Kft.
Zöld Megoldás-pályázat Siklóson.
Duna-Dráva Cement Kft.