10. alkalommal rendeztük a Zöld Alternatíva Vetélkedőt
Jubileumához érkezett az egyik legsikeresebb edukációs kezdeményezésünk: tizedik alkalommal rendeztük meg a Zöld Alternatíva Vetélkedőt és Nyílt Napot, amely játékos, mégis szakmailag megalapozott formában hozza közelebb a fenntarthatóság és az ipari innováció világát a fiatalokhoz.
A hazai építőipar meghatározó szereplőjeként kiemelt küldetésünknek tekintjük a környezettudatos szemléletformálást. A programunk célja, hogy a középiskolások valós képet kapjanak a fenntartható ipari működésről: megismerjék egy modern cementgyár működését, a környezetvédelmi technológiákat, valamint az ipar szerepét a fenntartható jövő építésében.
A verseny idén is két fordulóból állt: az online előválogatót követően a legjobb öt csapat jutott a döntőbe, amelyet április 24-én rendeztünk meg a beremendi Cementgyárban és a beremendi Kovácsműhelyben. A döntőben a diákok nemcsak elméleti tudásukat, hanem kreativitásukat, problémamegoldó képességüket és együttműködésüket is bizonyíthatták. Az interaktív feladatok között szerepelt gyárlátogatás, laborvizsgálat, alapanyag-felismerés, szabadulószoba és ásványgyűjtés, valamint számos ügyességi és logikai kihívás.
A középiskolások rendkívül nyitottak a fenntarthatóság és a környezetvédelem témáira. Különösen értékes, hogy a DDC programjában nemcsak elméleti tudást szerezhetnek, hanem élményalapú, interaktív formában mélyíthetik el ismereteiket, ami valóban maradandóvá teszi a tanulást. Öröm volt látni a lelkesedésüket, és természetesen büszkék vagyunk arra, hogy idén a mi csapatunk nyert.
– nyilatkozta Nagy Réka, a győztes Alacsony Kortizol csapat felkészítő tanára.
Számunkra kiemelten fontos, hogy a fiatal generációk számára kézzelfoghatóvá tegyük a fenntartható ipari működés valóságát.
Hiszünk abban, hogy a fiatalokat akkor tudjuk igazán megszólítani, ha nemcsak beszélünk a fenntarthatóságról, hanem meg is mutatjuk, és élményszerűvé tesszük számukra. Büszkék vagyunk arra, hogy immár egy évtizede sikeresen működik a Zöld Alternatíva programunk, amely valódi hidat képez az ipar és a jövő generációi között.
– emelte ki Nehr László a Beremendi Cementgyár gyárigazgatója.
Zöld Alternatíva Vetélkedő 2026.
Duna-Dráva Cement Kft.
Zöld Alternatíva Vetélkedő 2026 Alacsony Kortizol nyertes csapat.
Duna-Dráva Cement Kft.
Zöld Alternatíva Vetélkedő 2026 ásványfelismerés.
Duna-Dráva Cement Kft.
Zöld Alternatíva Vetélkedő 2026 újrahasznosítás.
Duna-Dráva Cement Kft.
Zöld Alternatíva Vetélkedő 2026 gyárlátogatás.
Duna-Dráva Cement Kft.
Zöld Alternatíva Vetélkedő 2026.
Duna-Dráva Cement Kft.
Zöld Alternatíva Vetélkedő 2026 Alacsony Kortizol nyertes csapat.
Duna-Dráva Cement Kft.
Zöld Alternatíva Vetélkedő 2026 ásványfelismerés.
Duna-Dráva Cement Kft.
Zöld Alternatíva Vetélkedő 2026 újrahasznosítás.
Duna-Dráva Cement Kft.
Zöld Alternatíva Vetélkedő 2026 gyárlátogatás.
Duna-Dráva Cement Kft.