Nyitott gyárkapuk és kreatív programok – ismét az Ördögkatlan Fesztiválon
Idén is aktív résztvevője voltunk az Ördögkatlan Fesztiválnak, ahol a kultúra, a közösségi élmények és az ipar találkozásából született különleges programokkal várta a látogatókat.
A Beremendi Kovácsműhelyben kialakított DDC Kreatív Alkotóműhely népszerű helyszínnek bizonyult. A látogatók betonfigurákat festhettek, miközben játékos formában a cementgyártás világával is megismerkedhettek. Egy szakmai kvízzel is készültünk, amelynek kérdései a cementgyártáshoz kapcsolódtak. A kvíz hibátlan megfejtői közül három résztvevőt sorsoltunk ki, akik DDC-ajándékcsomaggal térhettek haza.
A fesztivál egyik legnagyobb érdeklődéssel kísért programja idén is a Beremendi Cementgyár látogatása volt. A szerdai, csütörtöki és pénteki gyárbejárásokra rekordgyorsasággal beteltek a helyek, így közel száz érdeklődő kapott lehetőséget arra, hogy testközelből ismerje meg a cementgyártás folyamatát és a gyár mindennapi működését.
A látogatások során a résztvevők nemcsak a korszerű technológiákkal találkozhattak, hanem betekintést nyerhettek a fenntarthatósági törekvéseinkbe is. Szó esett többek között az alternatív tüzelőanyagok alkalmazásáról, az ipari melléktermékek hasznosításáról és azokról a fejlesztésekről, amelyek hozzájárulnak a vállalatunk környezeti terhelésének csökkentéséhez. A bejárásokat számos kérdés és érdekes beszélgetés kísérte, ami jól mutatta a látogatók nyitottságát és kíváncsiságát.
Számunkra kiemelten fontos, hogy ne csupán gyártóvállalatként legyünk jelen a térség életében, hanem aktív közösségi partnerként is. Az Ördögkatlan Fesztivál évről évre kiváló lehetőséget teremt arra, hogy a vállalatunk kötetlen formában mutassa be működését, értékeit és fenntarthatósági törekvéseit a nagyközönség számára.
Akik idén lemaradtak a gyárbejárásokról, azoknak sem kell sokat várniuk: novemberben ismét megnyílnak a gyárkapuk a Modern Gyárak Éjszakája országos programsorozat keretében, amikor mindkét cementgyárunk újra várja az érdeklődőket egy kulisszák mögötti betekintésre.
DDC Kreatív Alkotóműhely az Ördögkatlan Fesztivál során 2026.
Duna-Dráva Cement Kft.
Gyárlátogatás az Ördögkatlan Fesztivál során 2026.
Duna-Dráva Cement Kft.
DDC Kreatív Alkotóműhely az Ördögkatlan Fesztivál során 2026.
Duna-Dráva Cement Kft.
Gyárlátogatás az Ördögkatlan Fesztivál során 2026.
Duna-Dráva Cement Kft.