Átadták a Duna-Dráva a Tehetségekért ösztöndíj program okleveleit
Kiemelkedő tehetségű Vác és Beremend környékbeli diákok pályázhattak idén is a Duna-Dráva Ifjúsági és Innovációs Alapítvány által immár tizenegyedik alkalommal meghirdetett ösztöndíjra. A díjazott diákok választott területük legjobbjai, és tanulmányi eredményükben is kiegyensúlyozottan jól teljesítenek.
Idén az okleveleket a DDC váci irodaházában rendezett ünnepség keretében 41 tehetséges tanuló, míg a siklósi Térségi Könyvtár és Ismeretközpont nagytermében 43 diák vehette át. A vállalat alapítványa idén is összesen 6 millió forinttal támogatja a két térség tehetséges fiataljait, ami 10 hónapon át, az általános iskolásoknak havonta 6 000, a középiskolásoknak pedig 8 000 Ft támogatást jelent.
A pályázat nyertes tanulói a 2015/16-os tanév során részesülnek az ösztöndíjban, amit a képességeik kibontakoztatásához és a maguk által kitűzött cél eléréséhez használhatnak fel. Többen a sportban vagy zenei téren teljesítenek kiemelkedően, míg mások országos tanulmányi versenyeken, vagy nyelvi tehetségükkel értek el kimagasló eredményeket és váltak méltóvá a támogatásra.
Az ünnepélyes díjátadó eseményeken az alapító részéről Sövér Ferenc a Duna-Dráva Cement Kft. gazdasági vezérigazgatója köszöntötte a díjazottakat. Sövér Ferenc kiemelte: „A 2015-ös évben a DDC tehetségeket támogató munkájával elnyerte a MATEHETSZ által alapított Genius Loci díjat. Jóleső érzéssel tölt el bennünket, hogy mi is hozzájárulhatunk a város haladó szellemiségének alakulásához. Ugyanakkor köszönettel tartozunk valamennyi díjazottnak és mindazon pedagógusoknak, edzőknek, szülőknek, akik szerepet vállalnak a tanulók nevelésében, oktatásában, gondozásában és a kezdeményezésünk működtetésében is. Megítélésünk szerint ez az együttes törekvés, a kiválóság keresése, a ragyogó példa a záloga az igazán haladó szellemiség kialakulásának. ” Az alapítvány részéről Vácott Nagy László, Beremenden pedig Katona Lajos kurátorok ismertették a kuratórium észrevételeit a pályázatokkal kapcsolatban, majd az okleveleket Vácott Bászler Mária, az alapítvány kuratóriumi elnöke, az alapító HR igazgatója, Beremenden pedig Szarkándi János a DDC elnök-vezérigazgatója adta át.A vállalat honlapján közzétett kiírásnak megfelelően, 2015. október 15-ig nyújthatták be pályázatukat a Vác és Beremend közigazgatási területén működő általános és középiskolák legalább 7. osztályos tanulói közül azok, akik az elmúlt tanévet legalább 4,5-ös tanulmányi eredménnyel zárták, és emellett tehetségükkel, illetve elért eredményeikkel kitűnnek társaik közül. Az Alapítvány az elbírálás során a diákokat tanító pedagógusok szakértelmére is támaszkodott, így munkája során a tanárok által a díjazottak eredményeiről, ígéretes fejlődéséről készített írásbeli jellemzést is figyelembe vette a kuratórium.
A rendezvényeket a díjazottak részéről bemutatott zenei műsor, hegedű-, ütőhangszer, fuvola- és szaxofonjáték, gitár- és trombitajáték, versmondás valamint néptánc előadás színesítette.
DDC a Tehetségekért ösztöndíj program.
Duna-Dráva Cement Kft.
DDC a Tehetségekért ösztöndíj.
Duna-Dráva Cement Kft.
DDC a Tehetségekért ösztöndíj.
Duna-Dráva Cement Kft.
DDC a Tehetségekért ösztöndíj program.
Duna-Dráva Cement Kft.
DDC a Tehetségekért ösztöndíj.
Duna-Dráva Cement Kft.
DDC a Tehetségekért ösztöndíj.
Duna-Dráva Cement Kft.