Találkozzunk újra a Beton Fesztiválon!
Ismét megrendezésre kerül a szakma legváltozatosabb betonipari eseménye, a Beton Fesztivál. A rendezvény célja nem csak a beton, mint építőanyag népszerűsítése, hanem a tapasztalatok átadása a fiatalabb generációknak elméletben és gyakorlatban is. A programban szerepelő előadások, interaktív workshopok, illetve fotó- és tárgykiállítás várja az érdeklődőket, az utóbbira, magánszemélyeknek lehetőségük is nyílt nevezésre.
A tavalyi évhez hasonlóan idén is a fővárosi Lurdy Konferencia- és Rendezvényközpont ad otthont a Beton Fesztiválnak 2017. október 4-én. Az idei esemény kiemelt tém ája az országos árvízvédelmi helyzet, ennek keretében a jelenlévők részletesebben hallhatnak majd a már meglévő létesítményekről. Emellett még előadási témaként szerepel a beton „szerepvállalásának” mértéke a nagymarosi árvízelleni védekezésben. Ismertetésre kerülnek azon kihívások, amelyekkel a modern építészeknek szembe kell néznie napjainkban, mint például az idei FINA vizes vb óriás ugrótornyának kivitelezése.
A Fesztivál keretében immár hagyományosan díjazzák a „Minden építés alapja 2017” pályázat nyerteseit is, mely összesen négy kategóriában került kiírásra gyakorló építészeteknek és hallgatóknak egyaránt.
A Beton Fesztivál 2015-ben hagyományteremtő céllal indult a beton.hu, a Magyar Cement- Beton- és Mészipari Szövetség (CeMBeton), a Magyar Betonelemgyártó Szövetség (MABESZ), valamint tagvállalataik együttműködésében. Az eseményen való részvétel előzetes online jelentkezéshez kötött. További részletek és a teljes program elérhető a beton.hu/betonfesztival oldalon.
Beton Fesztivál 2017.
Beton.hu
Beton Fesztivál 2017.
Beton.hu