Ismét fókuszban a legszínvonalasabb beton megoldások!
„Minden építés alapja” pályázat építészek és egyetemi hallgatók részére
A Beton.hu által immáron negyedszerre kiírt pályázat egyik fontos célkitűzése, hogy megismertesse nem csak a szakmával, de a közvéleménnyel is azokat a köz- és lakóépületeket, üzemeket, telephelyeket és egyéb, kreatív megoldásokat, amelyek esetében a tervezés és a megvalósítás során a központi elem a beton volt.Az elmúlt három év sikeres és magas színvonalú pályaművei megerősítették a tényt a szervezőkben, hogy szükség van a pályázat kiírására. A 2017-es évhez hasonlóan, idén is egységes keretben, de külön kategóriákban díjazzák a tervezők és a hallgatók beküldött műveit.
A Beton.hu felhívására elsősorban olyan építésztervezők, belső építészek, kreatív alkalmazók projektjeit, valamint egyetemi hallgatók elképzeléseit várják, akik nem félnek kihasználni a betonban rejlő lehetőségeket, és kreatívan alkalmazzák azt. Emellett a hallgatók olyan munkákat mutathatnak be, amelyek a betonhoz, alapanyagaihoz, valamint a hozzá társuló technológiához kapcsolódnak.
Pályázni az alábbi 3 kategóriában lehet:
- Betonépítészet tervezőknek
- Betonépítés, építészet egyetemi hallgatóknak
- Anyag, technológia egyetemi hallgatóknak
A pályázat beadási határideje: 2018. június 30. 24:00
A beérkezett munkákat független zsűri véleményezi, és azokat a pályázókat díjazzák, akik egyedi látásmóddal, új felfogásban, illetve a legmagasabb szakmai színvonalon használják a betont.
A pályázat összdíjazása nettó 1 000 000 Ft.
Ismerje meg a 2017-es év nyertes pályázatait ezen a linken!
További információ és a pályázatok benyújtása: www.beton.hu/palyazat
Ismét fókuszban a legszínvonalasabb beton megoldások!.
Beton.hu
Ismét fókuszban a legszínvonalasabb beton megoldások!.
Beton.hu