Megújul a somogyi Festetics kúria
A Somogy megyei Böhönyén található Festetics kúria az elmúlt hónapok során nagymértékű felújításon esik át.
Az új tulajdonosok a tervek szerint a kúriában 15 szobás borhotelt és rendezvényközpontot alakítanak ki, illetve külön borászati feldolgozó üzem is készül egy régi Festetics grófi présház felújításával, kibővítésével.
A présházat valamikor az 1800-as évek első felében kezdték építeni. Különlegessége, hogy a pince közel 130 méter hosszú, valamint itt található meg vélhetően Európa legnagyobb fa prése, amely mintegy 9,5 méter hosszú és 3,5 méter magas.
A projekt során különleges építési megoldásokat is alkalmaztak; a födémek mindkét szinten a Leier Hungária Kft. által gyártott körüreges födémpallók. A fesztáv 11 méter, és 5-6 tonna egy-egy panel, amit 40 tonnás daruval emeltek a szakemberek a helyére. Emellett a fürdőszobák is mind egyedi tervezés alapján készülnek, sőt, egy ember nagyságú kandalló is helyet kap az épületben.
A vízszigetelés a régi falaknál injektálással történt, Baumitos szárító vakolatrendszerrel ellátva. A projekt kivitelezéséhez a beremendi CEM II/B-M (V-LL) 32,5 R típusú cementet használták fel, és hozzávetőlegesen 500 m3 betonra volt szüksége az építőknek sok más alapanyag mellett.
A projekt várhatóan 2022 júliusában fejeződik be.
Helyszín
8719 Böhönye (Magyarország)![](/sites/default/files/2022-08/bohonye-borhotel4.jpg)
Böhönyei Festetics Kúria megújulása.
Beck Zoltán
![](/sites/default/files/2022-08/bohonye4_0.jpg)
Böhönyei Festetics Kúria megújulása.
Beck Zoltán
![](/sites/default/files/2022-08/bohonye3.jpg)
Böhönyei Festetics Kúria megújulása.
Beck Zoltán
![](/sites/default/files/2022-08/bohonye4.jpg)
Böhönyei Festetics Kúria megújulása.
Beck Zoltán
![](/sites/default/files/2022-08/bohonye7.jpg)
Böhönyei Festetics Kúria megújulása.
Duna-Dráva Cement Kft.
![](/sites/default/files/2022-08/bohonye-borhotel5.jpg)
Böhönyei Festetics Kúria megújulása.
Beck Zoltán
![](/sites/default/files/2022-08/bohonye-borhotel9.jpg)
Böhönyei Festetics Kúria megújulása.
Beck Zoltán
![](/sites/default/files/2022-08/bohonye-borhotel4.jpg)
Böhönyei Festetics Kúria megújulása.
Beck Zoltán
![](/sites/default/files/2022-08/bohonye4_0.jpg)
Böhönyei Festetics Kúria megújulása.
Beck Zoltán
![](/sites/default/files/2022-08/bohonye3.jpg)
Böhönyei Festetics Kúria megújulása.
Beck Zoltán
![](/sites/default/files/2022-08/bohonye4.jpg)
Böhönyei Festetics Kúria megújulása.
Beck Zoltán
![](/sites/default/files/2022-08/bohonye7.jpg)
Böhönyei Festetics Kúria megújulása.
Duna-Dráva Cement Kft.
![](/sites/default/files/2022-08/bohonye-borhotel5.jpg)
Böhönyei Festetics Kúria megújulása.
Beck Zoltán
![](/sites/default/files/2022-08/bohonye-borhotel9.jpg)
Böhönyei Festetics Kúria megújulása.
Beck Zoltán