DDC Sportgála Vácott

Több mint száz váci iskolás környezettudatos versenye olimpikonokkal 
és világbajnokokkal
 

Ismét DDC Sportgála a Váci Sportcsarnokban



A népszerű váci sportverseny témáját idén a fenntartható fejlődés elve adta és a csapatok az iskolák által felkért sportolókkal egészültek ki. A versenyzőket többek között Pető Tibor, Viski Erzsébet, Fonódi Gábor és Keresztesi Erika segítették. Az első helyet a Boronkay György Műszaki Szakközépiskola szerezte meg, a második helyezett a Földváry Károly Általános Iskola, harmadik pedig a Selye János Humán Szakközépiskola csapata lett. A Duna-Dráva Cement Kft., 2009. szeptember 25-én, az Egészséges Ifjúságért Alapítvánnyal, valamint Bíró György játékmesterrel együttműködve megrendezett versenyének, 3 millió forintos összértékű nyereményeit sporteszközök vásárlására fordíthatják a résztvevő iskolák.
 

A Duna-Dráva Cement Kft. 2009-ben is versenyt hirdetett az általános iskolák, valamint a középiskolák nappali tagozatos tanulói számára, amelynek keretében a játékos versenyszámokat az iskolások és a meghívott sportolók egy csapatban teljesítették. A versenyzők ügyességükről, sporttörténeti, valamint környezetvédelmi ismereteikről és kreativitásukról is tanúbizonyságot tehettek. 

A 2009. szeptember 25-i DDC Sportgála versenyszámai a fenntartható fejlődés elve köré szerveződtek. A feladatok között virágültetéshez, hulladékgyűjtéshez és állatvédelemhez köthető játékos sorverseny is szerepelt. 

Mint Zvekanovics László, a váci gyár környezetvédelmi vezetője, köszöntőjében elmondta: „a jelenlegi gazdasági helyzetben különösen felértékelődik a fenntarthatóság eszméje, amelynek lényege a természet és környezetünk értékeinek megóvása annak érdekében, hogy azok a jövő generációinak is rendelkezésére álljanak.”

Az idei év újítása is a fenntarthatóság elvéhez köthető. Hiszen ez a filozófia a közösségi kötődések erősítésének jelentőségét is hangsúlyozza. Ennek szellemében nem csak egy sportág kapott kiemelt szerepet rendezvényen, hanem a résztvevő iskolák hívhattak meg csapatukba sportolókat. A szervezők szándéka szerint így erősödhet a kapcsolat az iskolások és a helyi sportélet egyéniségei között. A váci sportbarátok pedig még inkább sajátjuknak érezhetik majd a város iskolásainak ügyét.

Az újításnak köszönhetően vett részt a versenyen, többek között Pető Tibor, evezős világbajnok, Viski Erzsébet, olimpiai ezüstérmes és tízszeres világbajnok kajakozó, valamint Fonódi Gábor és Keresztesi Erika világbajnok atléta.

Akárcsak 2008-ban, idén is együtt versenyeztek az általános- és középiskolások, viszont az idősebbek korosztályuknak megfelelő, nehezített feladatokat kapnak.

A versenyt a Boronkay György Műszaki Szakközépiskola nyerte. A második helyet a Földváry Károly Általános Iskola csapata érte el. Az általános iskolás diákok négy középiskolát megelőzve lettek másodikak. Harmadik helyezett a Selye János Humán Szakközépiskola csapata lett. Bár a második és a harmadik helyezett azonos pontszámot értek el, a Földváry csapata a Selye előtt végzett, mert az általános iskola tanulói több versenyszámban előzték meg a középiskolás csapatot. 

Vácott összesen 17 általános és középiskola működik, ezért a tavalyi évhez hasonlóan, pályázat keretében döntött a zsűri arról, hogy mely 12 csapat indulhat az őszi versenyen. Mivel a 2009. június 9-i határidőig 12 érvényes pályázat érkezett a váci iskoláktól, ezért mind a tizenkét pályázó intézmény részt vehetett az őszi DDC Sportgálán.

A szervezők és a zsűri egyaránt üdvözölte, hogy új indulóként, a Zichy utcai Speciális Iskola csapata, valamint a tavalyi szereplés sikerén felbuzdulva, a Cházár András Többcélú Közoktatási Intézmény diákjai is részt vettek a versenyen.

A verseny összdíjazása nem változott, a csapatok továbbra is hárommillió forint összértékű díjazásban részesülhettek, amelyből az első helyezett 600 ezer, a második helyezett 400 ezer, a harmadik helyezett 300 ezer forintos nyereményt kapott, míg a fennmaradó összeg, a dobogós helyezést el nem érő kilenc iskola között oszlott meg, egyenlő arányban.

A feladatok végrehajtását, független, szakértő zsűri bírálta el, amelynek tagjai: Pozsonyiné Szőke Katalin, Vác Város Önkormányzatának vezető főtanácsosa, Mokánszky Zoltán, Vác Város Önkormányzata Ifjúsági és Sport Bizottságának elnöke, Horváth Szabolcsné dr., az Egészséges Ifjúságért Alapítvány társelnöke, Bászler Mária, a DDC HR igazgatója, valamint. Bácskay Zoltán, játékvezető, a zsűri elnöke.

A vállalat 2009. október 9-én, Siklóson is megrendezi a Sportgálát, a beremendi cementgyár vonzáskörzetében élő diákok számára.