Duna-Dráva Nap Vácott

Duna-Dráva Nap: Szakmai előadások és látogatás a Váci Gyárban 
A Duna-Dráva Cement Kft. csatlakozott a CEMBUREAU – a cementipari vállalatok európai szövetsége – kezdeményezéséhez, amelynek során, 2008 május 10. és 18. között a szervezet tagjai betekintést engednek gyáraik működésébe. A DUNA-DRÁVA NAP-on a Társaság működésének főbb szakmai szempontjairól, a környezettudatos ipari tevékenységről, valamint a civil és vállalati összefogás eredményeiről kaptak tájékoztatást a meghívottak.
 

A CEMBUREAU szervezésében a cementgyárak vezetői a cement, és az abból gyártott beton gazdasági, építőipari jelentőségére kívánják felhívni a figyelmet, mivel ez az építőanyag teszi lehetővé viaduktok, felhőkarcolók és víztározók építését. Ugyanakkor a cement- és betongyártás a környezetkímélő gyártástechnológiák bevezetésére törekszik, amelynek része az alternatív nyers- és tüzelőanyagok hasznosítása, a bányaterületek rekultivációja és a beton építőanyagok lebontás utáni újrahasznosítása. 

A DUNA-DRÁVA NAP-on, Szarkándi János elnök-vezérigazgató köszöntőjét követően, Sáros Bálint, a Váci Gyár igazgatója mutatta be a Duna-Dráva Cement Kft. tevékenységét, fejlesztéseit, kitérve a Beremendi Gyárban folyó mintegy tízmilliárdos modernizációs programra. Ezt követően Kellner Zsolt, a TBG Hungária-Beton Kft. ügyvezető igazgatója ismertette a  Duna-Dráva Cégcsoporthoz tartozó betongyártó vállalat működését és technológiai újításait. 
Az előadásokat buszos bánya- és gyárlátogatás követte. A sejcei bányaüzemben Molnár Péter üzemvezető adott tájékoztatást a vendégeknek a rekultivációs tevékenységről, amelynek keretében a bányaművelésből már kivont területeken a korábban honos természetes növényvilágot állítja helyre a Társaság. A gyárban, Bocskay Balázs főtechnológus vezetésével, a 2007-ben modernizált vezérlőt és automatizált minőségellenőrzési rendszert is megtekinthették a látogatók. 

A rendezvényen Molnár Lajos alpolgármester mellett megjelentek a városi önkormányzat környezetvédelmi szakértői, önkormányzati képviselők, oktatási intézmények vezetői. A helyi környezetvédelmi szervezetek munkatársai közül részt vett a programon Kiszel Vilmos, a Göncöl Alapítvány, valamint Nahlik György a Társadalmi Kontroll Csoport képviseletében. 

A Duna-Dráva Cement Kft. környezettudatosan, nyitottan, a társadalmi felelősségvállalás elvével összhangban működteti gyárait. A cég közreműködésével számos civil kezdeményezés, valamint közösségi rendezvény valósult meg az utóbbi években. A Társaság környezetvédelmi csoportok, egészségvédelmi programok, valamint helyi oktatási és kulturális intézmények támogatója.




DUNA-DRÁVA NAP 
2008-05-13 
Duna-Dráva Cement Kft. Váci Gyár 

Program:
 

  9:30   Találkozó a Duna-Dráva Cement Kft. váci gyárának földszinti nagytermében 

10.00    Szarkándi János elnök-vezérigazgató köszöntője 

10.15   Sáros Bálint, a Váci Gyár igazgatójának előadása 
           A Duna-Dráva Cement Kft. tevékenységének áttekintése, a Beremendi Gyár
           modernizációs programjának bemutatása 

10.40   Kellner Zsolt, a TBG Hungária-Beton Kft. ügyvezető igazgatójának előadása 
           A TBG Hungária-Beton Kft. működésének, referenciáinak bemutatása 

11.00   Buszos látogatás a sejcei bányaüzembe 

12.00   Buszos gyárlátogatás 

14.00   Ebéd (Váci Gyár, földszinti nagyterem) 

15.30   A program zárása