Előretekintve

Az építőipar évek óta recesszióval küzd Magyarországon. A válságot túlélni csak egyféleképpen lehet: a piacon elérhető legjobb minőséget és színvonalas szolgáltatási palettát kell nyújtani. A DDC ezt az utat választotta.
 

A gazdasági válság kezdetekor, 2013-ra már a növekedés újraindulásában reménykedtünk – mondta el Szarkándi János, a Duna-Dráva Cement Kft. elnök-vezérigazgatója. – Most viszont azt tapasztaljuk, hogy a fellendülés a vártnál lassabban érkezik. Az alapanyag-igények annyira visszaestek, hogy vállalatunk önállóan ki tudná elégíteni a teljes hazai keresletet. 
Megállni azonban ennek ellenére sem lehet: három területen (energiafelhasználás, működési struktúra, vevőkiszolgálás) teljes mértékben újragondoltuk a működésünket, természetesen a hagyományos minőségből nem engedve.
 
A végrehajtott műszaki fejlesztéseknek köszönhetően a fosszilis energiahordozók alkalmazását helyettesítő tüzelőanyagokkal csökkentettük. Mindezt úgy valósítottuk meg, hogy környezetre gyakorolt hatásunk szinte észrevétlen, messze a határértékek alatt marad. 
Nyugat-Európában bevált gyakorlat, hogy a szelektíven gyűjtött ipari és lakossági hulladékból precízen válogatott, előkészített helyettesítő tüzelőanyagot a cementgyárakban valódi értékként hasznosítják, hiszen minden gramm ilyen anyag fosszilis energiahordozót vált ki. A lávahőmérsékleten üzemelő cementgyári kemencékben maradéktalanul elégnek ezek az anyagok, ami pedig megmarad (pl.: vas), az beépül a cementbe.
Ezt az eljárást teszi lehetővé a 2009-ben átadott beremendi technológia is.

Működési struktúránk is igazodik, és alkalmazkodik a gazdasági helyzet okozta körülményekhez: az idei évtől a DDC cégcsoport három üzletágát egy egységként kezeljük, így a kavicsbányászat, a beton- és a cementgyártás összehangoltan működik. Az új struktúra költséget és időt takarít meg partnereinknek is.

Az építőipar válságára adott válaszként a felhasználói igényekre koncentrálva a betongyártást helyeztük működésünk középpontjába, komplex szolgáltatásaink (pl. laborszolgáltatások, egyedi receptúrák biztosítása) támogatásával. 
Új, speciális, környezetbarát, fenntartható épületekre van szükség, ezért ezeknek az igényeknek megfelelő építőanyagokat kell előállítanunk. A beton egy szinte univerzális anyag, ami rendkívül széles felhasználási lehetőségeivel megfelel az új igényeknek, elvárásoknak is.

A Duna-Dráva Cement Kft. arra törekszik, hogy a fejlesztések révén üzleti partnereink számára olyan értéket kínáljunk, amely az ő piaci pozíciójukat, stabilitásukat is erősíteni tudja.