Gyakorlati tudás a jövő szakembereinek

Idén tovább folytatódnak a Magyar Cement-, Beton- és Mészipari Szövetség kezdeményezésére elindított betontechnológiai kiegészítő képzések, amelyek nagy népszerűségnek örvendenek a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatói körében is. A Szövetség tagvállalatai, így a Duna-Dráva Cement Kft. is aktívan részt vesz a mérnökjelöltek oktatásában. A betontechnológiai kiegészítő képzés keretében immár hagyományosnak mondható a DDC üzemeibe történő látogatás, így történt ez márciusban is, amikor a hallgatók a Váci Cementgyár és a Budapesti Betonüzem működésével ismerkedhettek meg.

Kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy segítsük a fiatal generáció szakmai fejlődését, és megfelelő képzések által bemutassuk számukra az általuk választott pálya gyakorlati oldalát is. Örömmel vállalunk szerepet évről évre a Szövetség felsőoktatási programjában, ahol többek közt a dolgozóink előadásokat tartanak a mérnökhallgatóknak. A kurzus során, az elmélet elsajátítása mellett a fiatalok első kézből tapasztalhatják meg a cement- és betongyártás folyamatait, a különböző munkamódszereket, betekintést nyerhetnek a munkaegészségügyi és tűzvédelemi területekbe is. A legutóbbi látogatások során a hallgatók az európai színvonalú, modern technológiával működő, alternatív energiaforrásokat is felhasználó cementgyárunkkal ismerkedtek meg, illetve a legkorszerűbb vezérlési technikával felszerelt budapesti betonüzemünket tekintették meg.

A képzés elsődleges célja, hogy naprakész tudást adva hozzájáruljon a hallgatók sikeres pályakezdésének megalapozásához, felkészítse őket a munkaerőpiacon történő eredményes elhelyezkedésre.

Gyakorlati tudás a jövő szakembereinek.

Gyakorlati tudás a jövő szakembereinek.

Gyakorlati tudás a jövő szakembereinek.

Gyakorlati tudás a jövő szakembereinek.