Gyurgyalag számlálás Beremenden

A DDC számára stratégiai kérdés a környezeti fenntarthatóság, az élőkörnyezettel való harmonikus együttélés.

Ennek sok-sok megnyilvánulását bemutattuk már, a termelés optimalizálásától a kiadványokon át egészen a zöld gondolkodásunkat erősítő programokig.

A Magyar Madártani Egyesülettel való együttműködésünkről is többször adtunk már hírt. Legutóbb a beremendi agyagbányában fogadtuk a MEE képviselőjét, Bank Lászlót, aki immár mondhatni „menetrend szerint” a terepen mérte fel az egyik legjelentősebb baranyai gyurgyalag populációt.

Ezek a nem is olyan kicsi (a seregélynél valamivel nagyobb), színpompás madarak afrikai telelésüket követően tömegesen töltik itt(hon) a nyarat. Beremenden az anyagbánya az otthonuk, olyan 40-60 egyedet számlál az itteni populáció. A felmérés során nem csak a létszámukat, hanem azt is vizsgálja a szakember, hogy mely költőhelyet hagyták hátra a madarak, merre foglaltak el újabbakat.

A DDC vállalta: azokon a területeken, ahol a jogerős engedélyek ellenére zavarná a madarakat, nem végez bányászati tevékenységet. Napjainkra az idegenek számára tiltott és belépésre nem engedélyezett bányaterületen meg tudott erősödni a 2013-ban az év madarának választott gyurgyalag populáció. A szintén e területen lelkesen költő fecskék és még sok egyéb madárkolónia mellett, harmóniában a természettel, az azt tisztelő emberrel.

Gyurgyalag számlálás Beremenden.

Gyurgyalag számlálás Beremenden.

Gyurgyalag számlálás Beremenden.

Gyurgyalag számlálás Beremenden.