Generációkon átívelő DDC-s karrierút

Holma György kollégánk immár több, mint 3 évtizede erősíti vállalatunkat. Regionális területi képviselőként a Cementértékesítésen megannyi impulzus éri. Kollégánkat a Váci Gyár jubileuma alkalmából arról kérdeztük, hogy mit jelent számára a DDC.

Mit jelent neked „a DDC összeköt” üzenet?

Stabil, masszív közösséget.

Hány éve dolgozol a DDC-nél? Milyen pozícióban?

Több mint 30 éve kezdtem a cégnél, ahol azóta is területi képviselőként tevékenykedem a Cementértékesítésen. 

Miért választottad a DDC-t?

A DDC előtt, az első munkahelyem a DMRV-nél volt, ahol munkavédelmi vezetőként dolgoztam. A rendszerváltás után adódott egy lehetőség az akkori DCM-nél egy új szervezeti egység kialakítására. Ez nagyon izgalmasan hangzott, amelynek keretében további képességeimet kibontakoztathattam próbára tehettem azokat, valamint új kihívásokat tartogatott számomra.

Mindez 30 éve volt, azóta is a cégnél dolgozom.

Mi az első emléked a DDC-ről? / Hogyan emlékszel vissza a DDC-nél eltöltött első munkanapjaidra?

Az egyik legemlékezetesebb az 1984-es, DMRV-vel közös külföldi, KISZ kirándulás Jugoszláviában, amelynek során megismerkedtem az itteni dolgozókkal. A szüleim és keresztszüleim is a DCM-nél dolgoztak, később az unokatestvérem is, ma már pedig a lányom is jogi előadóként. Mondhatjuk, hogy a DDC-snek lenni a Holma családban generációkon át ível.
Első munkanapjaim az új szervezet kialakításával teltek, ugyanis minden egyes folyamatot saját magunknak, az alapoktól hoztunk létre, nem volt, aki betanítsa az értékesítési csapatot. Sok tanulmányi úton, tréningen és előadáson vettünk részt az évek során. Ma már ezt a kialakított tudást adjuk át az új értékesítő kollégáknak.

Hogyan mesélnél az egykori mindennapokról egy junior kollégának?

Mindenképpen ennek a munkakörnek a sokrétűségéről. 60-70%-a a munkának „kint” történik, a külső kapcsolatok építésével, vevőkkel közös élményekkel, rengeteg beszélgetéssel, amelyek összességében egy szélesebb világnézetet adnak az embernek, ahogyan számomra is.

Mi volt a legemlékezetesebb pillanatod, amit majd szívesen mesélnél az unokáknak?

Ebből több is van (pl. jubileumok, kiváló dolgozó dicséretben részesültem), de elsősorban a külföldi tanulmányutakról mesélnék. A Heidelbergben, a Schwenk Zement-nél és a Horvátországban eltöltött időkről, amikor számos új, izgalmas impulzus ért, amelyeket a mindennapi munkám során kamatoztatni tudtam.

Mi az, ami megkülönbözteti a DDC-t más munkáltatóktól?

A sokszínűsége, emberközpontúsága. Nem monoton a munka, minden nap más. Még akkor is, ha minden pénteken 9-11-ig értekezletet tartunk a csapattal, mindig más témák hangzanak el.

Mit üzensz a jövő DDC-s munkavállalóinak?

Azt, hogy a cement egy örök anyag, így álljanak hozzá! Mindig volt, van és lesz is, de a mi feladatunk, hogy érdekessé tegyük azt a piac számára!

Hogyan jellemeznéd 1 szóval a DDC-t?

Jó választás volt!