Egy év elteltével további, környezetvédelmi fejlesztést tervez a DDC

Közel 7 milliárd forintos környezetvédelmi beruházást valósított meg a Duna-Dráva Cement Kft. 2016-2018 között, amelynek fontos célja volt a már korábban is alacsony porkibocsátás minimális szintre csökkentése a Váci Cementgyárban. A tavaly májusban átadott projekt évfordulóján már további fejlesztést tervez a gyár.

A Váci Gyárban megvalósult környezetvédelmi modernizációnak köszönhetően a DDC a korábbinál is korszerűbb körülmények között folytatja majd gyártási tevékenységét, de a régió lakóinak életminősége is javul. A beruházás a következő évtizedekre is biztosítja, hogy a vállalat megbízható és stabil munkáltatóként legyen jelen a térségben.

Az elmúlt év tapasztalatairól a DDC Váci Gyárának igazgatója, és egyben a projekt felelőse, Szilágyi Zsolt beszélt.

Mi a beruházás legfőbb eredménye?

A környezetvédelmi beruházás már a jövőben szigorodó kibocsátási határértékeket messzemenően meghaladó, még inkább környezetbarát cementgyártást tesz lehetővé. A Beremendi Cementgyárunkban 2008-ban történt modernizációs beruházás eredményeképp jelentős porkibocsátás csökkenést mértünk, célunk az volt, hogy ehhez hasonlóan a Váci Gyárunk jelenlegi alacsony emissziós szintje is tovább minimalizálódjon, megerősítve ezzel a térségben betöltött szerepünket. A beruházás során az elektrofilteres kemenceszűrőnket hatékonyabb, zsákos filterre cseréltük a még alacsonyabb kibocsátási értékek érdekében, szén-petrolkoksz tüzelőanyag használatunkat csökkentettük, a helyettesítő, környezetkímélő, teljes mértékben ellenőrzött és biztonságos tüzelőanyagok felhasználását pedig növeltük. A modernizáció hozzájárult az üzembiztonság növekedéséhez is.

Az előzetesen várt célok tehát maradéktalanul megvalósultak?

Igen, és számomra az egyik legfontosabb, hogy a beruházás balesetmentesen zárult és a tervezett határidőre elindult a termelés. Gazdasági szempontból pedig, hogy 5% költség megtakarítást értünk el a tervezett költségkerethez képest. Előbbiekben nagy szerepe volt a kivitelezők és a DDC kollégáinak következetes és áldozatos munkájának, amelyet ezúton is köszönök. Műszaki szempontból az április 4. indulást követő 2 hónap az új technológia beüzemelésével és tanulással telt. A beüzemelés végeztével, május végén sor került a garanciában vállalt teljesítmények sikeres ellenőrző mérésére. A megújult kemence rendszer műszakilag az elvárt teljesítményeket, paramétereket maximálisan teljesíti.

Mik az elmúlt egy év tapasztalatai? Milyen kihívásokkal kellett szembenézniük az üzembe helyezést követően?

A területen dolgozó üzemeltetésért felelős kollégáknak, operátoroknak meg kellett tanulniuk, hogyan működik az új rendszer, milyen beállítási paraméterek mellett tudják tartósan optimális szinten tartani a termelés volumenét. Az év második felében a termelés már rutinszerűen üzemelt.

A környezetvédelmi beruházás milyen hatással volt a gyár teljesítményére?

A kemencerendszer kéményén a porkibocsátás az előző években megszokott határérték alatti szinthez képest tizedére csökkent a beruházást követően. Más emissziós komponensek esetében is elmondható, hogy a kibocsátás jelentősen csökkent. A beruházást követően a tervezett 60%-os helyettesítő tüzelőanyag arány elérése megvalósult, a klinker gyártási kapacitás pedig nem csökkent. Az üzembiztonság is nőtt azáltal, hogy kevesebb ciklon dugulás és meghibásodás van.

A hátunk mögött hagyott egy év megmutatta, hogy valóban az elérhető legjobb technológiát sikerült beépíteni Vácott. A számszerűen mérhető műszaki teljesítményen felül pedig elmondható, hogy sikerült megújítani a gyáregység 1991-ben beüzemelt kemencéjét. Így a megújult technológia, munkakörnyezet pedig hosszútávon biztosítja majd a Váci Gyár kollektívájának munkalehetőségét.

Terveznek további, hasonló jellegű beruházást a közeljövőben?

A 2018 májusában lezárult beruházással megteremtettük a környezetvédelmi és technológiai alapját a további helyettesítő tüzelőanyag arány emelésnek. A beüzemelés májusi lezárulását követően azonnal elkezdtük ezen újabb technológiai fejlesztés előkészítését. A műszaki terjedelem egy új automata daruval ellátott anyag tároló csarnok építését és a főégőre szállító és adagoló technológiai sor megvalósítását tartalmazza. A 2 milliárd Ft értékű beruházás további jelentősége, hogy a magyar cementipar történetében először valósul majd meg egy emberi beavatkozás mentesen, automatikusan működő helyettesítő tüzelőanyag tároló és adagoló technológiai sor. A beruházás jelenleg tervezési fázisban van, a kivitelezést május végén kezdjük meg. A tervezett befejezés 2020 tavaszára várható.

(Az interjú 2019 áprilisában készült.)