Informatikai rendszerünk működtetői számára nincs lehetetlen
Interjú Vass Csaba, Bartucz Gábor és Nagyváradi Zoltán IT infrastruktúra üzemeltetőinkkel
Vass Csaba néhány éve csatlakozott hozzánk, mint IT infrastruktúra üzemeltető, és gyorsan nélkülözhetetlen része lett a csapatnak. Vállalatunk informatikai eszközeinek kifogásolhatatlan működése és karbantartása neki - és kollégáinak - köszönhető.
2017 májusában kezdtem a Duna-Dráva Cement Kft.-nél, IT infrastruktúra üzemeltető pozícióban. Feladataim közé tartozik a cégnél lévő informatikai eszközök telepítése, beüzemelése és karbantartása. Emellett a felhasználóknak segítek a napi munkájuk során esetlegesen felmerülő számítógépes eszközökkel és programokkal kapcsolatos kérdések megválaszolásában, valamint a hibák elhárításában. 2018 elejétől az IT Service Desk helyettesítési feladatai is a munkám részévé váltak.
Az izgalmas része a munkakörömnek, hogy minden nap más és más megoldandó feladatok várnak rám, így sohasem unatkozom. Ráadásul – mivel az informatikai eszközök az egész gyár területén megtalálhatóak – kéthavonta körbejárom a Váci Gyárat, így lehetőségem van találkozni szinte minden kollégával.
A munkámat segíti és megkönnyíti a felhasználók nyitottsága, aktív hozzáállásuk a hibák elhárításában. Akárhol járok, mindenki barátságos és segítőkész. Ugyanez vonatkozik az IT-s csapatra is. A munkaórák jó hangulatban és gyorsan telnek, valamint a munkahelyen kívül is számíthatok rájuk.
Örömmel tölt el, hogy a cég odafigyel és lehetőséget biztosít az ismereteim folyamatos fejlesztésére. Jelenleg is tagja vagyok a cég által létrehozott Junior Programnak, és az angol nyelvtudásom is sokat fejlődik a heti rendszerességgel tartott angol oktatásoknak köszönhetően.
Bartucz Gábor szintén váci IT infrastruktúra üzemeltetőként tevékenykedik vállalatunknál és az IT csapat tagjaként mindent megtesz az informatikai eszközök kiváló működése érdekében.
Mióta a Duna-Dráva Cement Kft.-nél dolgozom – 2017. október -, minden munkanap más volt. A munkakezdés előtt nem tudom, hogy az adott nap milyen kihívásokat tartogat, és éppen ez a szép ebben a munkakörben.
Főbb tevékenységeim közé tartozik az IT infrastruktúra üzemeltetése a beérkező feladatok alapján, melyeket sürgősségi-fontossági sorrendben elhelyezve kezelünk. A vállalat minden informatikával kapcsolatos problémájának és kérésének hatékony kezelése és megoldása is a feladataink között szerepel. A mindennapi munkák közé tartozik a hálózatkezelés és a hardverelemek, a szoftverek, a telefonok (vonalas és mobil), a felhasználók adminisztrációja és a jogosultság-kezelése, valamint speciális egységek (pl. videokonferencia) kezelése. Ezekhez hozzátartozik a folyamatos monitorozás és előírás szerinti csere, illetve szükség szerinti frissítés az összes telephelyünkön és minden felhasználónál.
A munkámban a legjobban a változatos munkavégzést szeretem, illetve azt, hogy nincs egy unalmas nap sem. A központi IT csapatunk számára olykor nehézséget jelent a felhasználók rendelkezésre állása, illetve szükség esetén a külső beszállítók-partnerek összehangolása egy-egy komplexebb feladat esetén, és a rengeteg telephely közötti anyagmozgatás hatékony megoldása. Számomra még kihívást jelent a munkavégzéssel kapcsolatos napi adminisztráció kezelése, csak úgy, mint tisztában lenni a csapat, a többi kolléga feladataival. Gyakran előfordul, hogy be kell ugrani egymásnak segíteni, vagy átvenni egy-egy folyamatban lévő ügyet, ezért célszerű ismerni a kollégák feladatait is.
Igazán jónak tartom a DDC-nél, hogy a felhasználók kedvesek és megértőek, a pozitív hozzáállásuk segíti a munkát, valamint standardizált, vagyis egységes megoldásokat alkalmazunk az IT részlegen, ezzel is megkönnyítve és felgyorsítva a munkafolyamatokat. Emellett örömmel tölt el, hogy a vezetés nyitott az új ötleteink iránt!
Nagyváradi Zoltán az IT csapatunk oszlopos beremendi tagja. Hozzáértő munkájával biztosítja a felhasználók - kollégák - számára a zavartalan munkavégzést.
Egy átlagos munkanapon reggel ellenőrzöm a beérkezett e-maileket, majd ha van sürgős, intézkedem. A hibajegykezelő-rendszerben ellenőrzöm a kéréseket és a hibabejelentéseket, amelyeket prioritás szerint kezelek, és megoldom az esetlegesen felmerülő problémákat. A napközben érkező bejelentéseket folyamatosan figyelem és végrehajtom az előre eltervezett feladatokat mellett.
Legfőbb teendőm a felhasználók segítése és adminisztrációja, a hibaelhárítás és az IT eszközök (számítógépek és tartozékaik, mobil és vezetékes telefonok), kellékek beszerzése. Feladataim közé tartozik továbbá a számítógépek és programok telepítése, beállítása, valamint a számítógépes hálózat és szerverek üzemeltetése, és a nyilvántartásaink folyamatos aktualizálása. Ezeken felül a Group IT-val és a külső beszállítókkal, partnerekkel történő kapcsolattartás is a mindennapjaim részét képzi.
Amit leginkább szeretek munkakörömben, az a változatos munkavégzés, és hogy folyamatosan tanulunk és fejlődünk az új rendszerek bevezetésével. Azonban a területi széttagoltság néha nehézséget jelent. Az országban sok helyen vannak felhasználóink és számítógépeink, így sokféle eszközzel és rendszerrel rendelkezünk, amit ismerni és működtetni, karbantartani kell.
A DDC stabil, megbízható munkáltatóként van jelen a térségben, ami számomra nagy pozitívum. A munkatársak barátságosak és közvetlenek, szeretem a családias légkört, amit kialakítottunk magunk között. A cég a korszerű munkavégzést is lehetővé teszi, lehetőségünk van modern IT eszközök beszerzésére és használatára is.
(Az interjú 2019 áprilisában készült.)