Kukakultúra A DDC váci gyárában is – avagy hogyan hasznosul a hulladék?

A szelektív hulladékgyűjtés már szinte mindenki számára ismert, azt viszont kevesen tudják, hogy mi történik a hulladékkal, miután belekerült valamelyik gyűjtőkonténerbe. Ezen szeretne változtatni az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség a Hulladékkezelők Nyílt Napjának megrendezésével, vagyis a KUKAkulTÚRA sorozattal, ahol az érdeklődők bepillanthatnak a szelektíven gyűjtött hulladék újrafelhasználásának útjába. 

A rendezvény egyik helyszíne a DDC váci cementgyára, ahol a látogatók megismerhetik a cementgyártáshoz szükséges klinker előállításának feltételeit, vagyis a nyersanyagok 1450 °C fokon történő hőkezelését lehetővé tévő berendezéseket. A folyamat érdekessége, hogy a klinkertermeléshez szükséges energia egy részét a cementgyár megfelelően előkészített hulladékok elégetésével nyeri. 

A Hulladékkezelők Nyílt Napján 2013. október 5-én 10:00-14:00 óra között látogatható a DDC váci cementgyára. A belépés ingyenes, de előzetes e-mail-es regisztrációhoz kötött, amit a valcza@duna-drava.hu e-mail címen legkésőbb 2013. október 4-ig lehet megtenni. A 10 fős csoportok óránként indulnak, a gyár a DDC által biztosított munkavédelmi felszerelésben tekinthető meg.

Az érdeklődők számától függően, szükség esetén 10:00 és 14:00 órakor előzetes bejelentkezés nélkül érkezők számára is indul egy-egy, maximum 10 fős csoport.

Másodlagos tüzelőanyagok a cementgyártásban
 

A folyamatosan keletkező települési hulladékok felhasználásának egyik lehetséges és korszerű módja az energetikai hasznosítás. Ezen anyagok jelentős része ugyanis kifejezetten magas fűtőértékkel bír, így megfelelően feldolgozás után alkalmasak például másodlagos tüzelőanyagként cementipari felhasználásra is.

A cementgyártási folyamat során nagyon sok hozzáadott energiára van szükség. A klinker előállítása közel 1450 °C-on, intenzív gáz-tüzelőanyag keveredés mellett történik a folyamatosan forgó kemencében. Az eljárás műszaki követelményei lényegesen meghaladják a hulladékégetőkkel szemben támasztott elvárásokat. A rendkívül magas hőmérséklet és az oxidatív atmoszféra hatására a tüzelőanyagok a „normál” égetés során előforduló káros anyagok keletkezése nélkül égnek el.

A DDC beremendi és váci gyáraiban is alkalmazott eljárás számos gazdasági és környezetvédelmi előnnyel bír. A cementipar számára olcsóbb tüzelőanyagot jelent, növelve a versenyképességét, a hulladékkezelők számára pedig hasznot, hiszen a lerakással veszendőbe menő energiatartalom termékként értékesíthetővé válik. Csökken az emisszió is, ugyanis a fosszilis energiahordozókhoz képest alacsonyabb lesz a CO2-kibocsátás, az egyéb káros anyagok esetétben pedig a szigorú határértékek jelentik a garanciát a levegősszennyezés csökkenésére.

A Duna-Dráva Cement Kft. nem véletlenül kötelezte el magát a másodlagos tüzelőanyagok alkalmazása mellett: társadalmilag felelős nagyvállalatként olyan megoldásokat alkalmaz, amelyek a lehető legkisebb mértékben terhelik a környezetünket.

A Duna-Dráva Cement Kft. Magyarország egyik meghatározó cementipari vállalata, amely Beremenden és Vácott két cementgyárban folytat termelést. A¬z anyacéggel a közelmúltban szervezetileg is egyesített leányvállalatai révén lefedi a betongyártás teljes vertikumát a kavics-kitermeléstől kezdve egészen a rendkívül széles termékpalettát felvonultató késztermék-előállításig. A Duna-Dráva Cement Kft., a TBG Hungária-Beton Kft. és a Dunai Kavicsüzemek Kft. a múltban már önállóan is bizonyították, hogy szakterületük kiemelkedő képviselői. A jövőben egységes vállalatként, DDC néven folytatják tevékenységüket.

A Duna-Dráva Cement Kft. termékeinek magas minőségével, innovatív hozzáállásával, korszerű és környezettudatos gyártási technológiájával az európai cementgyártás élvonalát képviseli a hazai piacon.