Cégcsoportot vesz a Duna-Dráva Cement Kft.

Növekvő beton üzletággal és térkő gyártással erősít a DDC a Readymix Hungária Kft. megvásárlásával.

A Readymix Hungária Kft. és annak leányvállalatai, valamint befektetései 2017 novemberével a Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) tulajdonába kerülnek, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) október 3-án kiadott jóváhagyását követően.

A Readymix Hungária Kft. jogelődjét még 2015-ben értékesítette a mexikói székhelyű CEMEX a több európai országban is jelen lévő Rohrdorfer Group-nak. A DDC ezt követően a Rohrdorfer Group-tól vásárolta meg a vállalatot. Az átvétel a GVH engedélyező döntését követően kerül sorra. A novemberi átvételt követően a DDC-nek hat hónapon belül értékesítenie kell bizonyos – önállóan vagy másokkal közösen üzemeltetett – betonüzemeit. A GVH határozott arról is, hogy – a hazai gyakorlatában először – az eladások befejezéséig az általa kijelölt fúziós biztos felügyelje az üzemek értékének, gazdasági életképességének megmaradását.

Az akvizícióval a DDC elsődleges célja piaci pozíciójának további erősítése, valamint tevékenységének kiterjesztése az érintett területeken. A felvásárlás lehetőséget biztosít arra, hogy a DDC működő (cement, beton, kavics, beton technológiai szaktanácsadó) üzletágait további telephelyekkel, tevékenységgel bővítse. A vállalatcsoport transzportbeton üzletága így csaknem kétszeresére nő, ezzel is tovább erősítve országos lefedettségét, a térkő gyártásban pedig új szereplőként jelenik meg a váci székhelyű társaság.

A Duna-Dráva Cement Kft. hazánk egyik meghatározó építőanyag-gyártója, amely cementet, transzportbetont, valamint kavics és beton-adalékanyag termékeket állít elő és szolgáltatásai a betontechnológia teljes spektrumára kiterjednek. Éves konszolidált árbevétele 2016-ban meghaladta a 44 milliárd forintot. A Duna-Dráva Cement Kft. jelenleg két cementgyárban folytat termelést, Beremenden és Vácott.

A Readymix Hungária Kft. 31 transzportbeton üzemmel, 4 aggregátum-kitermelő bányával, valamint 4 burkolókőgyárral rendelkezik Magyarországon, 2016. évi konszolidált árbevétele pedig 10 milliárd forint felett alakult. 

Guth Zoltán

Kommunikációs vezető

Kommunikációs osztály Kőhídpart dűlő 2.
2600 Vác
Magyarország