A jövő generációjának támogatása

Egykori ösztöndíjasból ma már DDC-s munkavállaló

Vállalatunk minden helyzetben fontosnak tartja a tehetségek támogatását, ezért idén is meghirdettük a nagysikerű „Duna-Dráva a Tehetségekért” ösztöndíjprogramot. A hagyomány- és értékteremtő program keretében 89 diák részesül támogatásban a baranyai és a váci régióban. A programot, és annak sikerességét HR Igazgatónk, Kaposvári Anna mutatja be.

A „DDC a Tehetségekért” ösztöndíjprogram idei fordulójában a kuratórium Beremenden 42 ösztöndíjat ítélt oda 33 általános iskolás és 9 középiskolás diák részére, míg Vácott 47 diákot, 28 általános iskolás és 19 középiskolás tanulót jutalmazott ösztöndíjjal.

A jövő generációjának támogatása

„Fontosnak tartjuk, hogy a jövő generációját sokszínű projektek segítségével támogassuk. Vállalati filozófiánk központi eleme a társadalmi felelősségvállalás, hiszen tudjuk, hogy a jövőnket együtt építjük. A DDC szlogenje is erre utal: „Építsük együtt jövőnket!”. Az ösztöndíjprogram a diákok karrierépítéséhez is hozzájárul, emellett pedig azokkal az intézményekkel is ápoljuk és erősítjük a partnerkapcsolatot, ahol az ösztöndíjasok tanulnak. Fontos, hogy a hátrányos helyzetben élő, de kiemelkedő tehetségeknek is támogatást nyújthatunk.” –  mondta Kaposvári Anna.

Hazai és nemzetközi sikerek

A program az elmúlt évtizedek alatt folyamatosan fejlődött, a vállalat a lehetőségeihez mérten növelte a támogatás mértékét és kiterjesztette mindkét régióban a pályázók körét. 
„Büszkék vagyunk arra, hogy több ösztöndíjas diákról elmondhatjuk, hazai- és nemzetközi szinten is kimagasló eredményeket értek el, legyen szó művészetekről, sportról vagy éppen tudományokról. Sőt, több olyan diák van, akik már 7. osztálytól kezdve támogatásban részesülnek. Külön öröm számomra, hogy van olyan korábbi díjazott, akik jelenleg is vállalatunknál dolgozik.” – nyilatkozta Kaposvári Anna.

A Duna-Dráva Cement Kft. Ifjúsági és Innovációs Alapítvány munkájának fontosságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Vácon a 2005/2006-os, Beremenden pedig a 2010/2011-es tanévtől kezdődően vállalatunk már összesen több mint 105 millió forinttal támogatott 1200 tehetséges tanulót. 

Adventi meglepetés

Az ösztöndíjprogram mellett a DDC évek óta elkötelezett támogatója a Pécsi Rotary Club adventi meglepetés sorozatának, amely Pécs városának egyik legnagyobb jótékonysági eseménye. A jótékonysági rendezvény keretében idén is egy tehetséges, de anyagilag rászoruló fiatalt és családját támogattuk 100.000 forinttal.

2021-ben Turonyi Tamáshoz, egy kimagasló teljesítményű, érdeklődő és inspiráló fiatalhoz jutott  atámogatás, aki a Baranya Megyei Szakképzési Centrum Angster József Szakképző Iskola és Szakiskola 10. osztályos tanulója.

Tekintse meg az intézményi köszönő videót!

Guth Zoltán

Kommunikációs vezető

Kommunikációs osztály Kőhídpart dűlő 2.
2600 Vác
Magyarország