Te kiállod a próbát?
A hagyományos BME Építőmérnöki Szakmai Hét keretében megrendezett Próbakocka Versenyt idén a Duna-Dráva Cement Kft. támogatta.
A megmérettetés keretében a kar hallgatói próbára tehetik tudásukat és felkészültségüket – amihez egy 150 mm élhosszúságú kockát kell készíteniük saját betonreceptúra alapján, a rendelkezésre álló anyagokból. A cél, hogy 3 nap elteltével a betonkockák teljesítsék a szilárdságtesztet.
A Zielinski Szilárd Szakkollégium és az Építőmérnöki Kar Kari Hallgatói Tanácsának közreműködésével létrejött rendezvény legfőbb célja, hogy a leendő mérnökök a verseny segítségével közelebbről is megismerjék szakmájuk gyakorlati oldalát, bővíteni tudják az egyetemen szerzett tudásukat, ezzel is elősegítve azt, hogy tapasztalt szakemberekké váljanak.
A verseny 2015. szeptember 28-án került megrendezésre a Vásárhelyi Pál Kollégiumban, amely során az érvényes szabvány szerint kell a betonkockákat legyártani saját receptúra alapján. Általánosságban a beton elkészítéséhez 60-75% kavicsot, 15-20% vizet és 10-15% cementet kell használni, de az elkészítés során 5-8% levegő is a kész anyagba kerül. A résztvevők receptúráihoz a Duna-Dráva Cement Kft. biztosított nagyjából 250 kg különböző típusú zsákos cementterméket, amelyekből 150 mm élhosszúságú kockákat kellett készítenie a versenyzőknek.
Az elkészített kockákat 3 nappal később, október 1-jén a BME Építőanyagok és Magasépítési Tanszék laborjában, Dr. Nehme Salem Georges tanár úr vezetésével szilárdságpróbának vetették alá, és a legjobb eredményt elérő három kocka külön díjazásban részesült. Az eredményhirdetésre a Szakmai Hetet lezáró állófogadáson került sor.
A versenyzők DDC Magyar Termék ajándékcsomagban részesültek, sőt a legjobbak pénzjutalmat is kaptak. Az első helyezett Horváth Miklós 15.000 Forintos, míg a második helyezett Balczó Gáspár 12.000 Forintos, a harmadik helyezett Vági István pedig 10.000 Forintos nyereményben részesült a DDC jóvoltából. A verseny végső sorrendjéhez az elméleti tudás, a saját receptúra és a kocka elkészítésének minősége is sokban hozzájárult.
BME Építőmérnöki Szakmai Hét.
Duna-Dráva Cement Kft.
BME Építőmérnöki Szakmai Hét.
Duna-Dráva Cement Kft.
BME Építőmérnöki Szakmai Hét.
Duna-Dráva Cement Kft.
BME Építőmérnöki Szakmai Hét.
Duna-Dráva Kft.
BME Építőmérnöki Szakmai Hét.
Duna-Dráva Cement Kft.
BME Építőmérnöki Szakmai Hét.
Duna-Dráva Cement Kft.
BME Építőmérnöki Szakmai Hét.
Duna-Dráva Cement Kft.
BME Építőmérnöki Szakmai Hét.
Duna-Dráva Kft.