Seres Gergő 2018 januárja óta dolgozik beszerzőként a DDC-nél. Feladatai leginkább a Betonüzletághoz köthetők, azon belül is a beton- és kavicsüzemek karbantartási igényeihez tartozó megrendelések létrehozása és kapcsolódó folyamatok támogatása. Nem csak a munkájában, de a sportban is rendkívül elhivatott!
Egészen fiatalon, már 7 éves korában az uszodában töltötte a szabadidejét, a versenyekről pedig számos éremmel tértek haza a csapattársaival. Gergő eddigi élete során temérdek sportot kipróbált – még ha csak rövid időre is -, mint például a különböző labdajátékokat - a kosár-, a kézi- és a röplabdát -, valamint a küzdősportokba is belekóstolt, a karatéba és a kick-boxba egyaránt. Az évek alatt a repertoárt bővítette a cross-fittel, a paintball-al, a raftinggal és a tenisszel is. A különböző sportágak közül azonban a kettő örök kedvenc maradt meg: a labdarúgás és a konditerem.
Elhivatottságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy munkája mellett hetente háromszor, négyszer is ellátogat a konditerembe, a labdarúgást pedig heti két alkalommal űzi a Váci KDSE-Reménység csapatát erősítve. Hétvégente, a bajnoki mérkőzéseken is megméretteti magát a csapat. Labdarúgásban már 10 évesen komoly eredményeket ért el egyénileg és csapatban egyaránt. A mérkőzéseik során a tapasztaltabb ellenfelekkel szemben is hősiesen küzdött, és ez a fajta kitartás azóta sem csökkent.
Megkérdeztük Gergőt, hogy mit szeret leginkább a sportban:
„A sportban azt szeretem, hogy szinte mindig tartozik hozzá egy társaság is, akikkel együtt küzd, nevet vagy a szabadidejében közös programot szervez az ember.”
Gergő elképzelhetetlennek tartja, hogy ne játsszon szerepet valamilyen formában a sport az életében. Néhány éve a társasjáték is teret nyert, ugyanis heti egyszer a barátoknál vagy társas klubban, egyéb eseményeken szoktak játszani:
„A közös társasok során az egyre bonyolultabb stratégiai játékokkal az agytekervényeken túl sokszor a hasizmokat is megdolgoztatjuk nevetés közben."