A tehetségek köztünk vannak

Kihirdették a „Duna-Dráva a Tehetségekért” ösztöndíj idei nyerteseit
A Duna-Dráva Ifjúsági és Innovációs Alapítvány az elmúlt évek során a működési területének körzetében 715 kiemelkedően tehetséges diákot támogatott összesen 51 millió forinttal. Idén újabb 89 tanuló érdemelte ki az elismerést. A Beremend vonzáskörzetében élő diákok november 9-én vehették át okleveleiket, Vácott pedig november 11-én díjazták a tehetségeket.

A több mint egy évtizedes múltra visszatekintő program történetében rengeteg siker sztori született már. A nyertes tanulók széles körből kerülnek ki: vannak, akik kiemelkedő tanulmányi versenyeredményeikkel hívják fel magukra a figyelmet, mások sportteljesítményük jutalmaként részesülnek támogatásban, megint mások pedig a művészetek terén mutatott tehetségükkel érdemelték ki a DDC ösztöndíját. A diákok között több olyan is található, aki éveken keresztül sikeresen pályázott a támogatásra.

A tavalyi év kiemelkedő tehetségeivel készült videó-interjúk megtekinthetők honlapunkon

A DDC alapítványa idén is térségenként 3-3 millió forinttal támogatja a kiemelkedő tehetségeket. Az általános iskolások egy teljes tanéven át havonta 6000 forintos, míg a középiskolások 8000 forintos ösztöndíjban részesülnek, amely segítséget jelenthet számukra, kitűzött céljaik elérésében.

Beremend körzetében idén 47 diák nyerte el az ösztöndíjat, míg a Váci Cementgyár környezetében élők közül 42-en érdemelték ki a DDC támogatását. A sikeresen pályázók ünnepélyes keretek között vehették át oklevelüket Siklóson, illetve Vácott.

Az Alapítvány kuratóriumának tagjai a tanulók pályázatai mellett, ha szükséges volt, az oktatásukban résztvevő pedagógusok, osztályfőnökök jellemzését is figyelembe vették az ösztöndíj megítélése során. Az előző évekhez hasonlóan idén sem volt egyszerű feladat a rengeteg tehetséges diák közül kiválasztani a legjobbakat.

DDC a Tehetségekért ösztöndíj program.

Tehetség Ösztöndíj Átadó.