Beszámoló az éves teljesítményértékelő tréningről

Kollégáink többsége már biztosan találkozott éves értékelő folyamatunkkal, melynek időszaka minden év tavaszán esedékes. Az értékelés során a vezetők négyszemközt beszélik át kollégáikkal az előző éves teljesítményt, az elért eredményeket és egyeztetnek az aktuális évre kitűzött célokról, elvárásokról.

A 2016-os év értékelése után lehetősége volt kollégáinknak visszajelzést adniuk az éves értékelés folyamatáról. Számos hasznos reakciót kaptunk, melyek között megjelent annak az igénye, hogy szükséges lenne egy tréning, amely során munkatársaink jobban megérthetik az éves értékelés céljait és módszerét. Idén lehetőséget adtunk az igényt jelző kollégáknak, vezető beosztású munkatársainknak és az általuk delegált személyeknek részt venni teljesítmény értékelő tréningünkön. Az éves értékelés eredménye és sikere nagyban függ vezető beosztású kollégáink hozzáállásától, együttműködésétől. Külsős trénerünk, aki az éves értékelő rendszer kidolgozásában is aktívan részt vett, külön képzést tartott a vezető beosztású munkavállalóknak, akik egyben értékelők és értékeltek is, valamint azon kollégáinknak, akik mint értékelt személyek vesznek részt a folyamatban. A vezetői tréningen 7, a munkavállalói tréningen 16 kollégánk vett részt.

A tréning elméleti szakaszában lehetőség volt áttekinteni, mi is az éves értékelés valódi célja és mit takarnak pontosan a cégcsoport által meghatározott kompetenciák, elvárások. Kis csoportokban megvitatták, hogy miért lehet előnyös az éves értékelő beszélgetés a munkavállalóknak és a vezetőknek. A tréning során számos szituációs gyakorlatban is kipróbálhatták magukat kollégáink. A résztvevők visszajelzései alapján a tréning gyakorlati része segítséget adott abban, hogy a velük szemben ülő (vezető/beosztott) szerepébe is bele tudják képzelni magukat, megtanuljanak hasznos, konstruktív visszajelzést adni és megfelelően reagálni a kapott értékelésre. A munkavállalói tréningen részt vevő kollégáknak lehetőségük volt saját értékelésüket elkészíteni, társukkal (mint vezetővel) megbeszélni, célokat kitűzni a következő évre. Fontos, hogy munkatársaink lehetőségnek lássák ezt az alkalmat, mivel visszajelzést kérhetnek és reagálhatnak az értékelésre, elmondhatják, hogyan látják önmaguk teljesítményét. Vezető beosztású kollégáink saját dilemmáikat adhatták elő és kereshették meg a visszajelzés megfelelő módjait.

A résztvevők utólag arról számoltak be, hogy a tréningnek is köszönhetően felkészültebben érkeztek 2017-es éves értékelőjükre, nyitottabbak lettek az értékelő/értékelt kollégájukkal szemben. A beszélgetés során lehetőségük volt egy őszintébb párbeszéd kialakítására, bizalmi légkör kialakítására a vezető és a beosztott között.