Tudásuk mellett kockájukat is próbára tették

Hagyománnyá vált a Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karának Szakmai Hete, amelynek ma már nélkülözhetetlen eleme a beton próbakocka készítési verseny is. Az egyetem hallgatói a verseny alkalmával összemérhették tudásukat és megmutathatták, hogy az ő betonkockájuk a legjobb!

Ehhez mindössze egy 150 mm élhosszúságú kockát kellett készíteniük, saját betonreceptúra alapján, a rendelkezésre álló anyagokból. A végső cél és a győzelem elérésének feltétele az volt, hogy az elkészített kockák két nap eltelte után átmenjenek a törésteszten. A verseny fő támogatója a Duna-Dráva Cement Kft. volt, hiszen hazánk egyik meghatározó építőanyag-gyártójaként fontosnak tartjuk, hogy a jövő szakemberei az egyetemi évek alatt gyakorlati tudást is szerezzenek.

A Zielinski Szilárd Szakkollégium és az Építőmérnöki Kar Kari Hallgatói Tanácsának közreműködésével idén szeptemberben rendezték meg a versenyt az Építőanyagok és Magasépítési Tanszéken, ahol a hallgatók a saját receptúrájú és a megfelelő szabvánnyal rendelkező betonkockákat bemutathatták. Különböző paramétereknek kellett megfelelniük, melyek során az elkészítéséhez 60-75% kavicsot, 15-20% vizet és 10-15% cementet kellett használniuk, de 5-8% levegő is bele került a kész anyagba. A szükséges anyagmennyiséget immár hagyományosan vállalatunk biztosította, amely 250 kg különböző típusú zsákos váci cementterméket jelentett.

Az elkészült kockákat két nappal később a Tanszék laporjában, Dr. Nehme Salem Georges tanár úr vezetésével vetették alá a töréstesztnek, ahol a legjobban teljesítő három kocka díjazásban részesült. Első helyezett lett Hatalyák Martin és Fái Szilveszter csapata, második helyen végzett Kovács Klementina és Lipcsei Attila, a harmadik helyet pedig Bodó Pál és Holub Ádám szerezték meg.

III. DDC Próbakocka Verseny.

III. DDC Próbakocka Verseny.

III. DDC Próbakocka Verseny.