A Váci Óvodák a leg(inter)aktívabbak között!

Vállalatunk 2011-ben életre hívta a Zöld Megoldás-pályázatot, amelynek keretein belül idén újabb 6 „zöld” ötlet valósul meg. A két váci nyertes június 8-án ünnepélyes keretek között adta át a projekteket, amelyeknek köszönhetően mindkét óvoda növendékei fejlett, környezetbarát közegben nevelkedhetnek.

2018-ban a Deákvári Óvoda Újhegyi úti és a Diófa úti tagóvodájának pályázata valósulhatott meg. Míg az előbbi intézményben egy szabadtéri, interaktív foglalkoztató tér épült meg, addig az utóbbi pályázó az intézmény játszóudvarát fejlesztette az elnyert forrásból. Mindkét környezetbarát kezdeményezés lényege, hogy már fiatal korban megalapozzák a környezettudatos szemléletmódot és magatartást, hogy a lehető legkorábban kialakuljon a gyerekekben a természet iránti tisztelet, a természeti erőforrások védelme és megőrzése.

A Diófa úti intézmény udvarát olyan madáretető és interaktív tanuló táblák ékesítik, amelynek köszönhetően a gyerekek az erdőt, és annak élővilágát játszva, de mégis tanulva ismerhetik meg. Valamint kerékpártárolóval is gazdagodott az óvoda, így a mindennapok során használt „járművek” a célnak megfelelő helyen várhatják a kis gazdáikat.

A Diófa úti intézményhez hasonlóan az Újhegyi úti tagóvoda is interaktív tanuló táblákkal gazdagodott, amelyek a Magyar Népmesék alapelemeit megjelenítve lehetőséget biztosítanak, hogy a mese világán keresztül tanulhassanak a legkisebbek.

Az elmúlt 8 évben 34 projekt létrejöttét támogatta a DDC, összesen 52 millió forintnyi anyagi hozzájárulással. A három térség (Beremend, Pécs és Vác) számára sokat jelent a pályázat, hiszen számtalan zöld közösségi tér, madárbarát kert és tanösvény, valamint sok más kezdeményezés megvalósulásának lehetettek szemtanúi és aktív használói a térség lakói.

Aktuális Zöld Megoldás-pályázatokról bővebben

Zöld Megoldás-pályázat átadó ünnepség Vác.

Zöld Megoldás-pályázat átadó ünnepség Vác.

Zöld Megoldás-pályázat átadó ünnepség Vác.

Zöld Megoldás-pályázat átadó ünnepség Vác.