Középiskolások figyelem: ismét itt a Zöld Alternatíva Vetélkedő!

Elindult a nevezés a DDC környezetvédelmi csapatversenyére

Két éve rendezte meg először a csapatvetélkedőt a Duna-Dráva Cement Kft., akkor nagy sikerrel zárult a verseny. Most újra itt a lehetőség, hogy Vác vállalkozó kedvű, a kihívásoktól vissza nem rettenő középiskolásai összemérjék tudásukat és kreativitásukat a környezetvédelmi vetélkedőn. A jelentkezés elindult, érdemes benevezni!

A csapatverseny a cementgyárak csúcstechnológiáját és a fenntartható gazdálkodásban vállalt szerepüket mutatja be izgalmas, ugyanakkor elgondolkodtató feladatok segítségével. A résztvevők betekinthetnek a cementgyár hightech környezetvédelmi beruházásának kulisszái mögé, a legjobban teljesítő csapatok pedig értékes nyereményt vihetnek haza. A Zöld Alternatíva Vetélkedő és Nyílt Nap célja, hogy a verseny és a gyárlátogatás által felhívja a figyetlmet a fenntarthatóság fontosságára. A megmérettetés során a középiskolások megismerhetik a DDC környezetbarát technológiáját, az alternatív tüzelőanyag felhasználásának módjait és a tudatos cementgyártás folyamatát.

A versenyben két körben kell bizonyítaniuk a résztvevőknek: az első szakaszban a DDC környezetvédelmi fejlesztésével kapcsolatos kérdőívet kell kitölteniük és egy kreatív csapat videót forgatni; majd a legjobban teljesítő csapatok a döntőbe kerülve, szórakoztató, ugyanakkor kihívásokkal teli vetélkedőn mérhetik össze tudásukat, ügyességüket és rátermettségüket a Váci Gyárban. Érdemes benevezni, hiszen a győztesek értékes nyereményekkel gazdagodnak: az első helyezett csapat minden tagja egy-egy Apple iPad mini táblagépet vihet haza, a második helyezettek jutalma egy-egy digitális fényképezőgép, míg a harmadik legjobban teljesítő csapat mp3 lejátszókat kap.

A játékra váci, 9-12. évfolyamos középiskolák ötfős csapatai jelentkezhetnek, nevezni honlapunkon található űrlap kitöltésével lehet 2017. március 1-ig. A versenyről további információ a www.duna-drava.hu/zold-alternativa oldalon, valamint Facebook oldalunkon található. 

Vágásiné Valcz Adrienn

Kommunikációs referens

Kommunikációs osztály Kőhídpart dűlő 2.
2600 Vác
Magyarország