Zöld Alternatíva Vetélkedő 2016 - Beremend

A Duna-Dráva Cement Kft. a cementgyárak korszerű technológiájának és a fenntartható fejlődésben vállalt szerepük bemutatására Zöld Alternatíva néven csapatversenyt hirdetett.

A középiskolásoknak szóló vetélkedő során a résztvevők izgalmas, ugyanakkor elgondolkodtató feladatok segítségével tekinthettek a cementgyár kulisszái mögé. Az április 14-én megrendezett döntőn a pécsi Koch Valéria Iskolaközpont diákjai bizonyultak a legjobbnak, sikerük elismeréseként értékes nyereményeket vihettek haza.

A verseny során két körben kellett bizonyítaniuk a résztvevőknek: az első, internetes szakaszban egy hulladékgazdálkodással, cementiparral, környezetvédelemmel kapcsolatos kérdőívet kellett kitölteniük; majd az első hat legjobban teljesítő csapat a döntőbe kerülve szórakoztató, ugyanakkor kihívásokkal teli vetélkedőn mérhette össze tudását, ügyességét és rátermettségét. A Beremendi Gyár területén madárvédelmi, környezetvédelmi, illetve geológiai tapasztalataikat, a laborban kémiai ismereteiket, a hulladékkezelő csarnokban a hulladék újrahasznosítással kapcsolatos tájékozottságukat, a cementes zsákokból készített ruhák és a DDC-s cementből készített beton ékszerek divatbemutatóján pedig kreativitásukat kellett megmutatniuk a versenyzőknek.

A megmérettetésen első helyen végzett a Koch Valéria Iskolaközpont Biokatalizátor nevű csapata; második helyen a Pécsi SZC Pollack Mihály Műszaki Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma Ökopol nevű csapata, míg harmadik helyen a Koch Valéria Iskolaközpont Zöld béka nevű csapata állhatott fel a dobogóra. A győztesek értékes nyereményekkel gazdagodtak.

További információ és képek a rendezvényről

Vágásiné Valcz Adrienn

Kommunikációs referens

Kommunikációs osztály Kőhídpart dűlő 2.
2600 Vác
Magyarország