Zöld udvar felavatása Siklóson

A DDC Zöld Megoldás-pályázatának segítségével 2 millió forintos támogatásból zöldült meg Siklóson a Táncsics Mihály Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola belső udvara. Az idén átadott iskolai zöld udvar segíti az élhetőbb környezet, a zöld közösségi tér megvalósulását, a közös munka pedig hozzájárult a diákok környezeti neveléséhez, és a közösségi tér által létrehozott értékek megbecsüléséhez is.
Az intézmény belső udvara a beruházás előtt leginkább parkolásra volt használható. Az óraközi szünetekben és a tanítási órák után a diákok bár vágytak a szabad levegőre és a zöld környezetre, de ez egészen mostanáig nem volt elérhető számukra. Az intézménynek mindezidáig nem volt külső közösségi tere, olyan, ahol nem csak a szünetben tartózkodhatnak a tanulók és a tanárok, hanem ünnepi eseményt, vagy éppen oktatást is megvalósíthattak volna.

Az élhetőbb környezetért az iskola tanárai és diákjai összefogtak, és a növényesítést saját kezűleg valósították meg, ami nagyban hozzájárult a tanulók környezeti neveléséhez, és ahhoz is, hogy tiszteljék, becsüljék a munkát, és óvják a közösség által létrehozott értékeket. Az így létrejött projekt a kézzel fogható előnyök mellett a környezet szeretetére, tiszteletére, és megóvásának fontosságára is megtanította a diákokat.

A gyerekek és szülők bevonásával megvalósuló zöld projektet a település képviselőinek társaságában 2014. szeptember 29-én Szarkándi János, a DDC elnök-vezérigazgatója avatta fel.
 
Horváth István, a Táncsics Mihály Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola igazgatója az átadóünnepségen elmondta, hogy a tananyag megtanítása mellett az is kiemelt feladatuk, hogy a diákoknak átadják a környezeti tudatosság alapelveit, a létrehozott értékek tiszteletét és azt, hogy csak összefogva tudjuk jobbá, élhetőbbé tenni a közös jövőnket.
 
Az átadó ünnepség alkalmával Dr. Marenics János, Siklós polgármestere is örömét és köszönetét fejezte ki a megvalósult környezettudatos és fenntarthatóságot támogató kezdeményezés megvalósulásáért.
 
Háttér információ
A DDC Zöld Megoldás-pályázattal a Duna-Dráva Cement Kft. célként tűzte maga elé, hogy elősegítse a beremendi és váci cementgyár környezetében élők által használt közösségi terek, valamint az infrastruktúra környezettudatos működését és megfelelő hasznosítását. A DDC így a társadalom egy széles csoportjának ad lehetőséget a környezettudatosabb életre és a természeti környezet megismerésére.