Újabb fontos lépés a Váci Gyár modernizációja kapcsán
Aláírták a Váci Gyár közel 7 milliárd forintos környezetvédelmi modernizációjának alapszerződését.
A 2016 és 2018 között megvalósuló beruházás egyik fontos célja a jelenlegi, alacsony porkibocsátási szint további minimalizálása.
A modernizáció hozzájárul az üzembiztonság növekedéséhez, ezáltal a továbbra is fenntartható cementgyártáshoz, illetve a következő évtizedekre is biztosítja, hogy megbízható és stabil munkáltatóként legyen jelen a térségben a cementgyár.
Szarkándi János, a Duna-Dráva Cement Kft. elnök-vezérigazgatója 2016. június 9-én fogadta Klaas Windmöllert, aki a beruházás fővállalkozója, a német IKN képviseletében érkezett Vácra.
A találkozó célja a közös munka feltételeit rögzítő megállapodás aláírása volt. A szerződés aláírásával párhuzamosan a háttérben már meg is kezdődtek a projekt tervezési munkálatai. Az első terveket június végén fogják bemutatni Németországban, ezt követően kezdődhet a cementgyár beruházásban érintett technológiai elemeinek modernizációja. A Váci Gyár területén idén május óta folynak előkészületi munkálatok, a projekt zárása pedig a jelenlegi menetrend szerint 2018 áprilisában várható.
A Váci Cementgyár modernizációjáról szóló szerződés aláírása.
Duna-Dráva Cement Kft.