Helyreállítási munkálatok habbetonnal

A 2015. augusztus második felében tapasztalt heves esőzések a fővárost sem kímélték. A vihar sok helyen komoly károkat okozott a város infrastruktúrájában. A 9. kerületi Fővám téren feltehetőleg az aszfalt útburkolat alatt húzódó csatorna túlterheltsége következtében repedés keletkezett, és nagy mennyiségű víz próbált a felszínre törni. Az útburkolat nem bírta az alulról érkező nyomást, beszakadt, a víz pedig utat tört magának. Az eset után az érintett útszakaszt azonnali hatállyal lezárták, és a villamosközlekedésben is korlátozás lépett életbe. A helyreállítási munka hamar megkezdődött, amelynek során 2015. augusztus 26-án és 27-én a Duna-Dráva Cement Kft. által gyártott és helyszínre szállított alapanyagokból készített habbetonnal a szakemberek részleges feltöltést végeztek.

A helyreállítási munkálat során a habbeton technológia volt a legjobb választás, ugyanis a habbeton a saját súlyánál fogva minden résbe befolyik, maximálisan kitöltve ezzel a rendelkezésre álló teret, így a villamossín felbontása nélkül is el lehetett végezni a burkolat alatti kimosódások feltöltését. Könnyű kezelhetőségének és gyors bedolgozhatóságának köszönhetően a felhasználás során nem igényel különleges eszközöket, szaktudást, a kedvező kötési és szilárdulási tulajdonságok miatt pedig gyors útburkolat helyreállítást tesz lehetővé. A megszilárdult habbeton testsűrűsége és szilárdsága is rugalmasan alakítható, biztosítva ezzel a speciális technológia széles körű felhasználhatóságát, legyen szó csőkitöltési, injektálási, üregfeltöltési feladatról, vagy akár hétköznapi könnyű- és lejtést adó beton elkészítéséről.

Mint beszállító mi is azon dolgozunk nap mint nap, hogy az ilyen és ehhez hasonló esetek többé ne fordulhassanak elő. Ehhez nyújtott e projekt esetén kiváló megoldást a habbeton.

Fontosabb adatok

  • 2015

    Completion

  • A heves esőzések következtében sérült Fővám téri aszfaltburkolat helyreállítása

    Additional facts

Helyszín

Fővám tér
Budapest (Magyarország)

Térkép

További információkért kattintson a jelelölőkre

Fővám tér - habbeton.

Fővám tér - habbeton.

Fővám tér - habbeton.

Fővám tér - habbeton.

Fővám tér - habbeton.

Fővám tér - habbeton.

A 2015. augusztus második felében tapasztalt heves esőzések a fővárost sem kímélték. A vihar sok helyen komoly károkat okozott a város infrastruktúrájában. A 9. kerületi Fővám téren feltehetőleg az aszfalt útburkolat alatt húzódó csatorna túlterheltsége következtében repedés keletkezett és nagy mennyiségű víz próbált a felszínre törni. Az útburkolat nem bírta az alulról érkező nyomást, beszakadt, a víz pedig utat tört magának. Az eset után az érintett útszakaszt azonnali hatállyal lezárták és a …

Fővám tér - habbeton.

Fővám tér - habbeton.