A természet legfiatalabb védelmezői köztünk vannak

A Siklósi és a Szavai óvodások környezete is „zöldebbé” vált

Nem mindennapi kezdeményezések valósultak meg két Beremend környéki településen a DDC Zöld Megoldás-pályázat keretében. Mindkét pályázat egy-egy szabadtéri interaktív foglalkoztató létrehozását tűzte ki céljául, azonban más-más szemszögből közelítették és valósították meg a projekteket.

A Siklósi Köztársaság Téri Óvoda növendékei számára elhelyezett interaktív táblák a 4 őselem – víz, föld, levegő, tűz – jegyében készültek, valamint számtalan új, környezettudatos játékkal gazdagodott az óvoda.

A Szavai óvodások az interaktív táblák, valamint a vadkamera segítségével bővebb ismereteket szerezhetnek a környék madár- és vadpopulációjáról. Mindemellett sok vidám perccel gazdagodhatnak az új foglalkoztató téren, amely játékra és tanulásra egyaránt alkalmas.  A DDC által biztosított forrás mellett, az A Beton-Viacolor Zrt. térkő adományával támogatta a projektet, amelyet az újonnan létrejövő közösségi tér burkolásánál hasznosítottak. A pályázatokkal nem csak a gyerekek, hanem a felnőttek környezettudatos szemléletmódjának a kialakítását is megcélozták.

A projektek átadására július 4-én került sor, ahol a települések, az óvodák és válallatunk képviselői is tiszteletüket tették. A DDC részéről Guth Zoltán kommunikációs vezető köszöntötte a résztvevőket. Az óvodák növendékei bájos műsoraikkal kápráztatták el a jelenlévőket, majd ezt követően az ünnepélyes szalagátvágással hivatalosan is átadták a megújult területeket.

Beremend, Vác és Pécs számára is hatalmas lehetőségeket jelent a pályázat, melyet mi sem bizonyít jobban, mint az a 34 projekt – 52 millió forintnyi anyagi hozzájárulással -, amely az elmúlt 8 évben megvalósult.

 

Aktuális Zöld Megoldás-pályázatokról bővebben

Zöld Megoldás-pályázat átadó ünnepség Siklós.

Zöld Megoldás-pályázat átadó ünnepség Siklós.

Zöld Megoldás-pályázat átadó ünnepség Szava.

Zöld Megoldás-pályázat átadó ünnepség Szava.