Aktuális pályázati anyagok
DDC Zöld Megoldás-pályázat 2023/2024
Vállalatunk 2011 őszén indította útjára a Zöld Megoldás-pályázatot azzal a céllal, hogy forrást biztosítsunk a helyi közösségek önszerveződő kezdeményezései számára környezetük zöldebbé tételéhez, a környezettudatos magatartás segítéséhez és a helyi infrastruktúra környezetbarát hasznosításához.
2023-ban is meghirdetjük a Zöld Megoldás-pályázatot, amellyel a Váci és a Beremendi Cementgyár vonzáskörzetében élő közösségek zöld kezdeményezéseit támogatjuk területenként 3-3 millió forint értékben.
A korábbi évekhez hasonlóan kiterjesztettük a pályázatot a Pécs és környéki kisrégióra 1,5 millió forintos díjazással.A benyújtott pályázatokat helyi szakértőkből álló zsűri bírálja el. A pályázat kiírásának célja olyan fejlesztések és programok támogatása, amelyek a közösségi terek és az infrastruktúra környezettudatos működését, valamint a természeti környezet megismerését segítik elő.
A 2023/24-es pályázati időszak során a Váci és a Beremendi Cementgyár vonzáskörzetéből maximum 2-2 pályázatot, míg a pécsi kistérségből maximum 1 pályázatot választ ki nyertesként a bírálóbizottság.
A környezetvédelmi program céljait, ütemezését és költségvetését, egyéb dokumentumok kíséretében december 1. 12 óráig lehetett a pályázati felhívásban megjelölt módon benyújtani vállalatunk felé.
Online konzultáció
Ahogy a korábbi években, úgy idén is megtartjuk a pályázattal kapcsolatos konzultációt online keretek között.
- A váci térség számára a konzultáció időpontja: 2023. október 18. 14 óra
- A baranyai térség számára a konzultáció időpontja: 2023. október 19. 14 óra
Kérjük, amennyiben érdeklődik az online konzultáció lehetősége iránt, úgy küldje el jelentkezését a molnar.friderika@ferling.hu e-mail címre. A jelentkezést követően e-mailben továbbítjuk az online konzultációhoz szükséges linket és egyéb információkat.
Az online konzultáció jelentkezésének határideje: 2023. október 10.
További információ:
Viczián Zoltán
Kommunikációs referens
Duna-Dráva Cement Kft.
Tel: +36 27 51 1647
E-mail: viczianz@duna-drava.hu