10 évvel ezelőtt avattuk fel Beremendi Cementgyárunk új kemencevonalát. Az ország egyik meghatározó gazdasági szereplőjeként fontosnak tartjuk a fenntartható működés elvét és...
A Beszerzésen dolgozók munkája nagyban eltér egymástól attól függően, hogy ki mely területekkel, illetve anyagcsoportokkal foglalkozik. Eltérő beszerzői...
Egyre több figyelem összpontosul világszerte egy biológiai sokféleséggel kapcsolatos témára, mely nem más, mint a beporzók számának drasztikus csökkenése. Jó hír: egyik...
A Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) számára kiemelten fontos, hogy a fiatal tehetségek számára megfelelő hátteret nyújtson, éppen ezért hozta létre két cementgyára térségében az...
A Duna-Dráva Cement Kft. Zöld Megoldás-pályázatának keretén belül idén is összesen 7,5 millió forintra lehetett pályázni környezettudatosságot elősegítő...
A verőcei óvodakertben olyan tanösvényt valósítottak meg, amellyel a már meglévő állomásokat, kertet újragondolták, illetve teljesen új állomásokat is kialakítottak a...
A Nógrádi Együtt Veled TaPark pályázat célja egy mezítlábas park létrehozása volt Nógrád településen, amelynek segítségével a gyerekek már egészen kicsi korban közel...
A DDC által 1,5 millió forinttal támogatott pécsi pályázó a Rigóder-domb szabadidőparkban olyan változásokat vezettek be, amelyek a természet védelmét szolgálják.